Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újra lesznek női űrhajósok

Elképzelhető, hogy az orosz űrhajózási vezetők nőket is beválogatnak a következő űrhajós-toborzás alkalmával. Ezt Alekszandr Alekszandrov, az Energija rakéta- és űrhajózási vállalat szóvivője jelentette be hétfőn. Oroszország ezen a napon ünnepli a világ első űrhajósnője, Valentyina Tyereskova repülésének 40. évfordulóját, ez alkalomból ünnepséget tartottak a Moszkva melletti Csillagvárosban.


Dátum: 2003-06-16 15:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11724
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:26:04.866114, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az orosz űrkutatási hivatal, a Roszaviakozmosz május végén tartotta a legutóbbi űrhajós-toborzást, amelynek eredményeként kilenc fővel bővült az orosz asztronauták csapata. Jelenleg egy nő sincs köztük. Alekszandrov elmondása szerint a férfiak közül is nagyon nehéz volt az igen szigorú egészségügyi, állóképességi és szakmai követelményeknek megfelelő utánpótlás megtalálása. Mindenképpen szeretnék viszont, hogy a következő válogatás során hölgy is kerüljön a csapatba. A kilenc új űrhajós-jelölt közül négy vadászpilóta, három fő az Energija vállalatot képviseli, van továbbá egy orvos-biológus és egy mérnök is. Kiképzési idejük két év.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek