A magyar vállalkozásokat nem csak prospektusokkal kellene felkészíteni a csatlakozásra
Martonosi György fideszes honatya a hétfői parlamenti ülés azonnali kérdéseinek órájában Csillag Istvánt faggatta arról, hogy mit kíván tenni a kormány és a tárca annak érdekében a Magyarországon lévő 650 ezer kis- és középvállalkozás felkészülten és versenyképesen lépjen az unióba.
Dátum: 2003-06-16 16:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11725
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:26:05.213333, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A képviselő kifejtette: a 650 ezernyi vállalkozás nem csak a tulajdonosokat, hanem azok családtagjait és alkalmazottait is érinti, ezért komolyan kellene venni az uniós szabályrendszerről történő tájékoztatásukat. Hangsúlyozta: a hazai vállalkozások 60%-a még meg sem kezdte a felkészülést, tájékozatlanok és semmilyen információval nem rendelkeznek. Ezzel szemben mindössze 5 % állítja, hogy felkészülten várja a belépést.
- Tervezik-e, hogy a következő egy évben komolyan veszik ezen vállalkozások felkészítését, hogy versenyképesek legyenek a már uniós országok hasonló vállalkozásaival szemben, és ha igen, továbbra is csak gyenge minőségű kiadványokat nyomtattatnak, vagy valami hasznosat is kívánnak tenni a minőségi felkészítés jegyében - tette fel a kérdést Martonosi György Csillag Istvánnak. A miniszter válaszában azt állította, hogy nem csak tájékoztató jellegű füzeteket adnak közre, hanem filmeket készítenek majd és különböző konferenciákat is terveznek.
Martonosi György felhívta a miniszter figyelmét, hogy mindezeket mihamarabb el kellene kezdeni, mert egyébként kicsúsznak az időből.
fidesz.hu