Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Navracsics Tiborral tárgyalt a BÖSZ Elnöksége

A pénteki hivatalos megbeszélésen Navracsics Tibor elmondta, hogy nagyon jónak tartja a fővárosi kerületek együttműködésre irányuló kezdeményezését. A Budapesti Önkormányzatok Szövetsége Elnöksége a tárgyaláson átadta a miniszternek az önkormányzati törvény átalakításának koncepcióját és megvitatták a legfontosabb fővárost érintő kérdéseket.

Dátum: 2011-09-05 11:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167885
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:43:13.660926, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A miniszter kifejtette, hogy szerinte a 23 kerületnek egyként kell gondolkodnia saját szerepéről és a főváros egészének jövőképéről. Ez azonban feltételezi a fővárosi szint más típusú irányító szerepét, és nem nélkülözheti a kooperáló 23 kerület érdemi bevonását. Ismeretes, a BÖSZ nyáron kezdete meg a tárgyalásokat a kormányzattal. Júliusban elsőként dr. Pintér Sándor belügyminiszter fogadta hivatalában az önkormányzati érdekképviseleti szervezet vezetőit.

Kapcsolódó elemek