Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A sajtóbizottság nem inkvizíció - nem tárgyalják Kertész ügyét

A sajtóbizottság nem inkvizíció. A parlament pedig nem szakmai, erkölcsi ítélőbizottság, hanem egy jogalkotási fórum - mondta L. Simon László.


Dátum: 2011-09-06 09:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=168410
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:45:48.642966, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: L. Simon László az m1 Ma reggel című műsorában

Méltatlan, igazságtalan és történelmietlen az, hogy Kertész Ákos genetikusan alattvalónak és a holokauszt egyetlen felelősének nevezte a magyarságot a Népszava amerikai kiadásában megjelent írásában – jelentette ki L. Simon László, a parlament kulturális bizottságának fideszes elnöke kedden, a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.

Mint mondta: nem viszi a sajtóbizottság elé az ügyet, mert az nem egy inkvizíció. A parlament nem egy szakmai, vagy erkölcsi ítélőbizottság, hanem egy jogalkotási fórum. Hangsúlyozta: nem azt mondja, hogy a politika világának nem kell foglalkoznia ilyen gyalázatos ügyekkel, de nem szabad összekeverni a jogalkotás folyamatát a közélet vitáival.

El kell tudni választani az irodalmi munkásságot és a közéletit. Kertész Ákos közéleti munkásságára nézve a Népszavában megjelent levél szégyen és gyalázat, a magyarságra nézve pedig sértő szögezte le L. Simon László. Kiemelte: véleménye tükrözi a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának az álláspontját. Szerinte a magyar kultúra, a magyar irodalom ügyének is nagyon sokat ártanak az ilyen megszólalások.

Nem a véleménynyilvánítás szabadságáról és az írói szabadságról van szó, ezeket senki nem kérdőjelezte meg. Egy szépirodalmi műbe a legszélsőségesebb dolgok is beleférnek, az ominózus írás azonban az újságírás műfajába tartozik. Azt mutatja meg, hogy egy felelős, elismert magyar értelmiségi, miképp vélekedik arról a nemzetről, és országról, melynek ő is tagja – tette hozzá a fideszes politikus.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4417, 'source_type': 'media', 'source_id': 7532, 'target_type': 'article', 'target_id': 110915, 'relation_type': 'describes'}