Jelentősen bővül a műemléki védettségű épületek köre
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium rendelete szerint 173 objektumot egyedi műemlékké, négy területet műemléki jelentőségűvé nyilvánítanak.
Dátum: 2011-09-06 09:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=168411
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:45:48.985867, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezek közé tartozik például a budapesti rakpart, a Józsefvárosi pályaudvar, Miskolc belvárosa, illetve a budapesti Wekerle-telep. Megszüntetik viszont 13 létesítmény műemléki védettségét, például a II. kerületi Balázs vendéglőét - mondta el a Kossuth rádió reggeli műsorában a kultúráért felelős helyettes államtitkár. Hammerstein Judit hozzátette: Magyarországon 2009 márciusa óta nem rendelkeztek műemléki védettségről, holott hazánkban minimum ötezer arra érdemes épület, illetve terület lenne.
Hammerstein Judit elmondta: 173 objektumot egyedi műemlékké, négy területet műemléki jelentőségűvé nyilvánítanak, tizenhárom esetében pedig a műemléki védettséget részlegesen vagy teljesen megszüntetik. A helyettes államtitkár elmondta még, hogy a rakpart esetében nagy mulasztást igyekszik pótolni a kormányzat, hiszen az UNESCO 1987-ben Budapest dunai látképét világörökségi rangra emelte.