Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A legkiszolgáltatottabbak védelméről is tárgyal a kabinet

A legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportok - így a devizahitelesek és a munkanélküliek - védelmére kidolgozott program részleteit várhatóan kedden jelentik be a kormányülés után.

Dátum: 2011-09-06 10:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=168412
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:45:49.341448, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A kabinet tagjai ezen kívül a jövő évi költségvetésről és a gazdasági visszaesésből adódó 100 milliárd forintos hiány pótlásához szükséges intézkedésekről is tárgyalnak. A kieső bevételt részben a fogyasztási adók emelésével teremtené elő a kormány, a miniszterelnök múlt héten az alkohol és a dohánytermékek jövedéki adója, illetve a nyerőautomaták után fizetendő játékadó emelésére tett utalást.

Kapcsolódó elemek