Fővárosi Fidesz-MKDSZ: kedvezményes belépőket a strandokra
A Fidesz-MKDSZ fővárosi frakciója kedvezményes családi belépőtarifa bevezetését kezdeményezi a fővárosi strandokon, uszodákban, fürdőkben a nyári iskolai vakáció idejére - jelentette be Koltai Ildikó frakcióvezető-helyettes hétfőn Budapesten.
Dátum: 2003-06-16 16:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11728
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:26:06.150778, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A margitszigeti Palatinus strand előtt tartott sajtótájékoztatón az önkormányzati képviselő elmondta: azt szeretnék elérni, hogy a gyerekek ingyenesen, a szülők pedig kedvezményesen, fejenként 1200 forintért strandolhassanak együtt. Hozzátette: a frakció már a Fővárosi Közgyűlés következő ülésén kezdeményezni fogja mindezt, hogy július 1-től már igénybe lehessen venni a kedvezményt. Koltai Ildikó szerint így azok a családok is el tudnának menni strandolni, amelyek jelenleg ezt anyagi okok miatt nem tehetik meg. Példaként említette, hogy a Palatinus strandon egy 3 gyerekes család számára a strandbelépő összesen 6400 forint, a gyerekek ugyanis jelenleg 1200 forintért, a felnőttek pedig 1400 forintért strandolhatnak. Úgy vélekedett, hogy az olcsóbb belépővel a strandok forgalma is növekedne, illetve kevesebben fürödnének a tiltott helyeken. Koltai Ildikó hangsúlyozta: azt szeretnék, hogy ne csak idén, hanem a következő években is érvényben legyen ez a kedvezmény a vakáció idejére.
Wintermantel Zsolt képviselő közölte: hétfőn levélben kezdeményezik a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Rt. vezetésénél, hogy hajtsanak végre átfogó biztonsági ellenőrzéseket a fővárosi strandokon és uszodákban. A képviselő mindezt azzal indokolta, hogy az elmúlt hetekben számos gyermekbaleset történt a strandokon technikai, műszaki okok miatt. Wintermantel Zsolt kiemelte a medencék melletti közlekedő területek síkosság-mentesítésének, illetve a csúszdák pontos illesztésének fontosságát. Mint mondta: azt szeretnék, ha az általuk kezdeményezett vizsgálat, a medencéken túl, a kiegészítő szolgáltatásokra, például a strandokon lévő játszóterek biztonságára is vonatkozna. Hangsúlyozta, hogy a strandokra látogatók a belépők árában megfizetik a biztonságot, így azt a fürdők üzemeltetőinek garantálniuk kell.
MTI - fidesz.hu