Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Az egész napos oktatás kulcsfontosságú a hátrányos helyzetűeknek"

A hátrányos helyzetű családok gyermekeinél kulcsfontosságú, hogy közpénzből finanszírozzuk a művészeti, a sport- és a nyelvi képzést – jelentette ki Pokorni Zoltán a tv2 Mokka című műsorában kedden. Az oktatási bizottság fideszes elnöke emellett beszélt a diákhitel-konstrukció átalakításának szükségességéről, az egyre mobilisabbá váló munkaerőpiac kihívásairól, valamint az egységes pedagógus életpályamodellről.


Dátum: 2011-09-06 11:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=168415
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:45:50.426412, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Pokorni Zoltán a Tv2 Mokka című műsorában

Angliában azon gondolkodnak, hogy hitellé alakítsák a képzésre fordított állami támogatását azoknak, akik nem fejezik be felsőfokú tanulmányaikat; valami hasonló kialakítása indokolt nálunk is – jelentette ki Pokorni Zoltán.  Mint mondta, hazánkban a végzősök 30-40 százaléka félbehagyja az egyetemi tanulmányait.

A Fidesz oktatáspolitikusa úgy fogalmazott, a válság miatt ki kellene dolgozni egy új típusú diákhitel-konstrukciót. Jóval több diák számára finanszírozhatóvá kell tenni a képzés teljes költségét – fűzte hozzá. Pokorni Zoltán ezzel összefüggésben kiemelte: azok esetében, akik külföldre mennek, vagy nem fejezik be államilag finanszírozott tanulmányaikat, ott az állami hozzájárulásnak diákhitellé kellene átalakulnia.

A kérdés az, hogy egy lassan kinyíló Európában mit kezdünk a mobilitással, hogyan viszonyul a magyar állam az egyre mobilisabb munkaerőpiachoz - emelte ki az oktatási bizottság elnöke.

Az egész napos oktatás lehetséges bevezetéséről szólva elmondta: ez a Fidesz oktatáspolitikájának markáns részét képezi, hiszen a „magyar gyerekek nagyon kevés időt kapnak közpénzből”.  A hátrányos helyzetű családok gyermekeinél kulcsfontosságú, hogy közpénzből finanszírozzuk a művészeti, a sport-, a nyelvi képzést, hiszen ezek a családok ezt nem tudják fizetni – hangsúlyozta. A pedagógus életpályamodellről szólva kijelentette: egyes elemei már 2013-tól életbe léphetnek.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3561, 'source_type': 'media', 'source_id': 7533, 'target_type': 'article', 'target_id': 110920, 'relation_type': 'describes'}