Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több mint négyezer kisdiák kap naponta iskolatejet Székesfehérváron

Naponta 4200 alsó tagozatos kisdiák kap iskolatejet Székesfehérvár 19 önkormányzati és két egyházi fenntartású iskolájában; erre a célra 30 millió forintot költ az önkormányzat - jelentette be a város polgármestere kedden a Tolnai úti Általános Iskolában tartott sajtótájékoztatón.


Dátum: 2011-09-06 13:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=168418
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:45:51.542036, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Cser-Palkovics András (Fidesz) tájékoztatása szerint Székesfehérváron 2004 óta folyamatos az iskolatejprogram. 2009-ig valamennyi általános iskolás, azt követően pedig az alsó tagozatosok kaptak, illetve kapnak minden tanítási napon két deciliter tejet. A poharas tej kiszállítására ismét a korábbi szállítóval, a székesfehérvári Alföldi Tej Kft.-vel kötött megállapodást az önkormányzat. A cég nem emelt árat, csakúgy, mint a múlt tanév második félévében, az idén is poharanként nettó 34 forintos áron szállítja az iskolatejet az oktatási intézményekbe.

A családok nehéz helyzetét ismerve, az önkormányzat elkötelezett az iskolatejprogram folytatása mellett - hangsúlyozta Cser-Palkovics András. A sajtótájékoztatónak helyet adó általános iskola igazgatója, Mihókné Pluhár Teréz elmondta: az iskolatej népszerű a diákok között, és a kiszállított mennyiség "az utolsó cseppig" elfogy. Hasznos és fontos ez az akció, mivel a gyerekek egy része reggeli nélkül indul el az iskolába.

Az önkormányzat ingyenes családi hírlevéllel is segíti a szülőket. Brájer Éva (Fidesz) alpolgármester a sajtótájékoztatón elmondta, hogy e-mailben folyamatosan tájékoztatják az óvodásoknak, általános és középiskolásoknak, családoknak szóló programokról, közoktatással és gyermekegészségüggyel kapcsolatos információkról azokat a szülőket, akik regisztrálnak a város honlapján. A kezdeményezést tavaly februárban indította útjára az önkormányzat, és eddig több mint 1500-an kérték ezt a tájékoztatást.

Kapcsolódó elemek