Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kormányhivatali ügyintézési centrumot hoznak létre Zalában

A szeptember elsejétől eltelt első három munkanap alatt már több mint háromszázan igényeltek alkotmányt Zala megyében - közölte a megyei kormánymegbízott keddi, nagykanizsai sajtótájékoztatóján, amelyen a szakigazgatási szervek zalai ügyfélszolgálati irodáinak újdonságairól is beszámolt.


Dátum: 2011-09-06 14:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=168423
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:45:53.156265, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rigó Csaba úgy fogalmazott, viszonylag nagy az érdeklődés a megyében felállított alkotmány asztaloknál, a három munkanap során ugyanis összesen 305 igénylés érkezett az alaptörvény díszkiadására. Legtöbben a városok és községek polgármesteri hivatalaiban, valamint a megyeházán jelezték igényüket, de sokan megfordultak a Zalaegerszegen és Nagykanizsán kialakított kormányablakokban is. A kormánymegbízott beszélt arról is, hogy Nagykanizsán, a szakigazgatási szervek ügyintézését segítendő egy helyre telepítik az ügyfélfogadást, egyfajta kormányhivatali ügyintézési centrumot létrehozva.

Az állampolgárok számára könnyebben elérhető, jobb parkolási lehetőséggel rendelkező és a mozgássérültek számára is akadálymentesen megközelíthető helyen, a nyugdíjbiztosítási pénztár Sugár utcai épületében működnek majd az ügyfélszolgálatok október 3-tól. Az egészségbiztosítási pénztár és az igazságügyi szolgálat nagykanizsai kirendeltségét ebben az épületben helyezik el, a népegészségügyi szakigazgatási szervnek pedig csak az ügyfélszolgálati irodája kap itt helyet.

Rigó Csaba a sajtótájékoztatón közölte: a szakigazgatási szervek ügyfélszolgálati munkatársai részére képzést is indítanak, amely a kormányablakokban dolgozó munkatársak felkészítéséhez igazodik. A Zala Megyei Kormányhivatal nyújtja az elméleti képzést, a gyakorlatban pedig a két kormányablakban mélyíthetik el ismereteiket az ügyfelekkel foglalkozó dolgozók.

A stílust és a képzési követelményeket szeretnék hozzáigazítani a január óta működő és az ügyfelek által elégedetten fogadott kormányablakok munkatársainak munkájához. Ezzel arra is felkészülnek, hogy a majdan kialakítandó járási kormányablakoknál is biztosítani lehessen a szükséges munkaerőt - mondta el a zalai kormánymegbízott.

Kapcsolódó elemek