Az ország nem kér a szocialisták akciótervéből
Magyarország és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye nem kér Gyurcsány Ferenc és barátai különböző terveiből és programjaiból - reagált a Mesterházy Attila MSZP-elnök által szombaton meghirdetett Kelet-Magyarország programra Tilki Attila, a Fidesz országgyűlési képviselője kedden sajtótájékoztatón Nyíregyházán.
Dátum: 2011-09-06 15:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=168435
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:45:56.825164, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A többek közt a munkahelyteremtés erősítését és az európai uniós források koncentráltabb felhasználását szorgalmazó, kidolgozás alatt lévő szocialista kezdeményezés kapcsán Tilki Attila emlékeztetett: a korábbi szocialista kormány az Új Magyarország Vidékfejlesztési Tervében háttérbe szorította a vállalkozásfejlesztést, inkább a településközpontok rehabilitációját támogatták, amely egyetlenegy új munkahelyet sem teremtett.
Nem kérünk azok segítségéből, akik nyolc évig tartó kormányzásuk alatt a magyar kis- és középvállalkozásokat is képtelenek voltak helyzetbe hozni - hangoztatta a Fehérgyarmat polgármesteri tisztségét is betöltő fideszes politikus. "Az ország nem kér a Kelet-Magyarország programból, hiszen az előző nyolc év meghatározó szocialista politikusa, akinek ismernie kellett volna a megyét, pénzügyminiszterként tevékenykedett az ország tönkretételében" - fogalmazott. Tilki Attila szerint Veres János nem hívta fel az ország lakosságának figyelmét arra, hogy mekkora veszély fenyegeti őket, ha devizahiteleket vesznek fel. Közlése szerint a szocialista kormányzat a kedvezményes kamattámogatású forinthiteleket is fokozatosan kiszorította és szinte tolták az embereket a jelentős árfolyamkockázatot jelentő svájci alapú hitelfelvétel felé. Bűnnek tartjuk, hogy Magyarország Európa egyik, svájci frankban legjobban eladósodott országává vált - fűzte hozzá Tilki Attila. A Szűcs Erika által fémjelzett Út a munkához program kapcsán a fideszes politikus kifejtette: ez a projekt valós foglalkoztatást, értékteremtő munkát nem jelentett, viszont rászoktatta az embereket arra, hogy a munka helyett - a különböző szociális juttatások felvételével - a megélhetés könnyebb formáját válasszák. A kormánynak nehéz dolga van, hogy ezeket az embereket újból visszaszoktassa a munka világába - fűzte hozzá. "A vásárosnaményi szoci-partin valószínűleg Mesterházy Attila sok és nem megfelelő fajta gombát fogyasztott, mert ennyi bolondságot, amit ő összehordott, ritkán lehet olvasni felelős politikustól" - utalt az MSZP elnökének szombati bejelentésére Tilki Attila. Vinnai Győző megyei kormánymegbízott, a Fidesz országgyűlési képviselője megerősítette: az ország nem kér Mesterházy Attila tanácsaiból, mert "messziről jött ember mondhat ilyen nagyokat, de valójában nem ismeri a megye problémáit." A kormánypárti politikus leszögezte: amíg a szocialisták kormányon voltak, egy jottányit sem közeledett a megye az ország fejlettebb részeihez, folyamatosan nőtt a munkanélküliség és az államadósság, a normatíva-elvonások miatt pedig az emelkedett az önkormányzatok adósságállománya.A kormány a munkaalapú társadalom megteremtésén dolgozik, ami azonban nem megy könnyen, nem megy egyik napról a másikra, és nem megy érdeksérelmek nélkül - hangsúlyozta Vinnai Győző.
A tájékoztatón a Fidesz országgyűlési képviselői bejelentették, hogy a fehérgyarmati kistérség 48 településén napokon belül elindul a Start munkaprogram, amely mintegy 1.100 embernek nyújt munkalehetőséget. A mintaprojektet a tervek szerint hamarosan a megye további öt, leghátrányosabb helyzetű kistérségére is kiterjesztik.A többek közt a munkahelyteremtés erősítését és az európai uniós források koncentráltabb felhasználását szorgalmazó, kidolgozás alatt lévő szocialista kezdeményezés kapcsán Tilki Attila emlékeztetett: a korábbi szocialista kormány az Új Magyarország Vidékfejlesztési Tervében háttérbe szorította a vállalkozásfejlesztést, inkább a településközpontok rehabilitációját támogatták, amely egyetlenegy új munkahelyet sem teremtett.
Nem kérünk azok segítségéből, akik nyolc évig tartó kormányzásuk alatt a magyar kis- és középvállalkozásokat is képtelenek voltak helyzetbe hozni - hangoztatta a Fehérgyarmat polgármesteri tisztségét is betöltő fideszes politikus. "Az ország nem kér a Kelet-Magyarország programból, hiszen az előző nyolc év meghatározó szocialista politikusa, akinek ismernie kellett volna a megyét, pénzügyminiszterként tevékenykedett az ország tönkretételében" - fogalmazott.
Tilki Attila szerint Veres János nem hívta fel az ország lakosságának figyelmét arra, hogy mekkora veszély fenyegeti őket, ha devizahiteleket vesznek fel. Közlése szerint a szocialista kormányzat a kedvezményes kamattámogatású forinthiteleket is fokozatosan kiszorította és szinte tolták az embereket a jelentős árfolyamkockázatot jelentő svájci alapú hitelfelvétel felé. Bűnnek tartjuk, hogy Magyarország Európa egyik, svájci frankban legjobban eladósodott országává vált - fűzte hozzá Tilki Attila.
A Szűcs Erika által fémjelzett Út a munkához program kapcsán a fideszes politikus kifejtette: ez a projekt valós foglalkoztatást, értékteremtő munkát nem jelentett, viszont rászoktatta az embereket arra, hogy a munka helyett - a különböző szociális juttatások felvételével - a megélhetés könnyebb formáját válasszák. A kormánynak nehéz dolga van, hogy ezeket az embereket újból visszaszoktassa a munka világába - fűzte hozzá. "A vásárosnaményi szoci-partin valószínűleg Mesterházy Attila sok és nem megfelelő fajta gombát fogyasztott, mert ennyi bolondságot, amit ő összehordott, ritkán lehet olvasni felelős politikustól" - utalt az MSZP elnökének szombati bejelentésére Tilki Attila.
Vinnai Győző megyei kormánymegbízott, a Fidesz országgyűlési képviselője megerősítette: az ország nem kér Mesterházy Attila tanácsaiból, mert "messziről jött ember mondhat ilyen nagyokat, de valójában nem ismeri a megye problémáit." A kormánypárti politikus leszögezte: amíg a szocialisták kormányon voltak, egy jottányit sem közeledett a megye az ország fejlettebb részeihez, folyamatosan nőtt a munkanélküliség és az államadósság, a normatíva-elvonások miatt pedig az emelkedett az önkormányzatok adósságállománya.
A kormány a munkaalapú társadalom megteremtésén dolgozik, ami azonban nem megy könnyen, nem megy egyik napról a másikra, és nem megy érdeksérelmek nélkül - hangsúlyozta Vinnai Győző.
A tájékoztatón a Fidesz országgyűlési képviselői bejelentették, hogy a fehérgyarmati kistérség 48 településén napokon belül elindul a Start munkaprogram, amely mintegy 1.100 embernek nyújt munkalehetőséget. A mintaprojektet a tervek szerint hamarosan a megye további öt, leghátrányosabb helyzetű kistérségére is kiterjesztik.