Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Dániel Péter és csapata gusztustalan viccelődése Bibó Istvánnal

Kedden, nem sokkal 12 óra előtt Dániel Péter - aki korábban a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát kaszinótojással dobálta meg – valamint a vele együtt érkező ismeretlen személyek megrongálták a II. kerületben felállított Alaptörvény asztalát, valamint alpári módon viccelődtek a XX. század egyik legnagyobb hazai gondolkodóján, a kerület díszpolgárán, Bibó Istvánon - olvasható a II. Kerületi Önkormányzat sajtóreferensének közleményében.


Dátum: 2011-09-06 16:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=168439
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:45:58.187316, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közlemény szerint: a II. Kerületi Önkormányzat Ügyfélszolgálati Központjában elhelyezett Alaptörvény asztalához Dániel Péter és vele együtt összesen 9 főből álló csapata (6 férfi és 3 nő) lépett oda. Körbeállva az asztalt, a biztonsági őrök elől eltakarva, piros színű folyadékkal leöntötték az Alaptörvény asztalát és az Alaptörvényt.

Ezután az Alaptörvény igénylő lapra Bibó István nevét írták, a címhez pedig az Óbudai temetőt. Az igénylő lapot mindannyian aláírták, majd távoztak az ügyféltérből - idézi fel az esetet a közlemény. A II. Kerületi Önkormányzat vezetése mélységesen elítéli a vandál és gyalázatos cselekedeteket és a mai napon rongálás megalapozott gyanújával feljelentést tett a kerületi rendőrkapitányságon, valamint az Ügyfélszolgálati Központban a biztonsági kamerák által készített felvételeket átadta a rendőrségnek - zárul a közlemény.

Dániel Péter a mai nap folyamán Óbudán is összekente a kihelyezett alkotmányt, illetve az igényléshez felállított asztalt. Bús Balázs, a III. kerület polgármestere portálunkhoz eljuttatott közleményében azt írta, hogy az egészségügy körébe utalná a kérdést.

Kapcsolódó elemek