Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét Fónagy János a Fidesz budapesti elnöke

Egyhangú szavazással erősítette meg elnöki tisztségében Fónagy Jánost hétfői tisztújító ülésén a Fidesz budapesti választmánya – tájékoztatta a fidesz.hu-t Láng Zsolt a II. kerület polgármestere, a szervezet újonnan megválasztott alelnöke.


Dátum: 2011-09-06 16:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=168442
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:45:59.085766, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Láng Zsolt tájékoztatása szerint Fónagy János újraválasztását követően még két évig töltheti be az elnöki tisztséget.

A választmány szintén egyhangú szavazással hat új alelnököt választott Rogán Antal az V. kerület, Kocsis Máté a VIII. kerület, Láng Zsolt a II. kerület, Hassay Zsófia a VI. kerület, illetve újraválasztással Németh Szilárd a XXI. kerület polgármestere és Dr. György István, Budapest városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes személyében - mondta el Láng Zsolt.

Kapcsolódó elemek