Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kövér: Az angyalos címer összetartozásunk jelképe

Visszaállították a trianoni békediktátum után levert angyalos magyar címert az 1914-ben még Magyar Királyi Gimnáziumnak épült gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium homlokzatára. Az eseményre közel 100 év után kerülhetett sor.


Dátum: 2011-09-06 19:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=168451
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:46:02.164694, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elmúlt években kívül-belül megújult, restaurált, eredeti szépségében visszaállított tanintézmény homlokzatán sokáig egy üres téglalap alakú falfelület jelezte, hogy innen valami hiányzik. Vasárnaptól azonban igazi pompájában díszeleg a gimnázium. Helyére került az utolsó hiányzó díszítőelem. Az iskolára visszahelyezték a magyar koronás címert. A Varga Gábor szobrászművész készítette dombormű Cegléd testvérváros polgármesterének, Földi Lászlónak ajándéka.

,,A két angyal őrizze a szíveteket, őrizzen meg benneteket a szülőföldeteken, a korona pedig tartsa meg egyben a Kárpát-medence magyarságát" - hangoztatta Földi László, Cegléd város polgármestere, kifejtve, noha nem a vidék szülötte, mindig úgy jön Gyergyószentmiklósra, mintha hazajönne.

A címeres homlokzatdísz felavatási ünnepségén jelen volt Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke is, aki Ravasz László egykori református püspök szavait idézte: ,,magyarnak lenni nem végzet, nem dicsőség, hanem feladat".

,,Ez a címer arra figyelmeztet, hogy ebben az iskolában magyar nyelven magyar kultúrát tanítanak" - szögezte le Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke. Mint mondta, a címer mindannyiunk öröksége, amire büszkének kell lennünk, hiszen összetartozásunk jelképe.

Kötelességünk a ránk bízott értékeket megőrizni" - hangsúlyozta ünnepi beszédében Lakatos Mihály, a Salamon Ernő Gimnázium igazgatója, megköszönve, hogy a történelmi viharokat átélt gimnázium homlokzatára jóakaratú emberek segítségével visszakerülhetett az angyalos magyar címer.

Az eseményt Mezei János polgármester történelmi pillanatnak nevezte, megköszönve a gimnázium legkorosabb egykori diákjának, a kilencvenes éveit taposó Blénessy Jenő bácsinak, hogy évtizedeken át megőrizte a levert dombormű egy darabját, ami alapján könnyű volt azt rekonstruálni.

A gyergyószentmiklósi Magyar Királyi Gimnázium építése 1915-ben fejeződött be, ünnepélyes átadásra azonban az első világháború miatt nem került sor. A gimnázium homlokzatát akkor a magyar koronás címer és az őt vigyázó angyalok díszítették. Sajnos, nem sokáig. A Trianon utáni új hatalom leverte, eltüntette a domborművet. Vasárnaptól azonban újra az alma mater bejárata fölött látható a magyar címer.

Kapcsolódó elemek