Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Magyar Honvédség önálló intézménye lesz a Honvédkórház

A Magyar Honvédség önálló intézményévé alakítják át a jövőben a Honvédkórházat - írta szerdai számában a Magyar Nemzet.

Dátum: 2011-09-07 08:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=168453
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:46:02.868967, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A tárca a lappal azt közölte: a Honvédkórház önálló elemként történő integrálása a Magyar Honvédség hadrendjébe része annak a folyamatnak, amelyet a tárca új vezetése az előző évben kezdett meg, és amelynek lényege a Magyar Honvédség képességeinek fejlesztése.

A minisztérium közlése szerint az intézkedéssel párhuzamosan, illetve a tárca vezetésének elképzeléseivel összhangban egyszerűsödik a honvéd egészségügy vezetési rendszere, az erőforrások racionalizálása révén pedig erősödnek a katonai egészségügyi képességek, valamint a lakossági egészségügyi ellátás színvonala.

Kapcsolódó elemek