Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megkezdődött a Pest megyei intézmények átadás- átvételének előkészítése

Megkezdődött a Pest megyei intézmények átadás- átvételének előkészítése, amely egy e célra alakult bizottság feladata - közölte a megyei kormányhivatal vezetője szerdán az MTI-vel.


Dátum: 2011-09-07 11:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=168473
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:46:09.585531, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormánymegbízott tájékoztatása szerint a hivatalával egy épületben lévő megyei önkormányzattól hatalmas mennyiségben hordják át a megyében működő oktatási, szociális és egészségügyi intézmények működtetésével összefüggő dokumentumokat, hogy legyen idő a teljes és alapos átvilágításra. Nagy valószínűséggel a Pest megyei általános iskolák, a gyermekjóléti és az idősellátó intézmények kerülnének állami kézbe, az egészségügyi intézmények státuszának változása még bizonytalan - fogalmazott Tarnai Richárd.

Hozzátette: az adottságai, illetve adósságai miatt is speciális helyzetben lévő megyében igen körültekintően kell előkészíteni és véghez vinni az átadás-átvételt. A közgyűlés elnökével történt megegyezés szerint a megyeháza az elkövetkező hónapokban már semmilyen kötelezettségvállalást nem tehet, és ügyelni kell arra is, hogy az érintett intézményekben mindenki folyamatosan megfelelő ellátást kapjon.

Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy mi történik, ha valamelyik hitelező még január előtt veszélybe sodorja egy vagy több intézmény létét (a megye milliárdos tartozást halmozott fel a korábban közétkeztetést ellátó HunGast Kft.-nél, tartozik a tankönyvterjesztőknek, a közszolgáltatóknak és másoknak is), Tarnai Richárd azt mondta: a kormányhivatal nem fogja hagyni, hogy például kikapcsolják a villanyt az iskolákban. A tartozásokat ki kell fizetni, de hogy a jövőben kik szolgáltassanak és mennyiért, arról nincsenek kőbe vésett szabályok - húzta alá a kormányhivatal vezetője. "Végignézem az összes szerződést, megvizsgálom, hogy melyiken lehet - az állam erőteljesebb tárgyalási pozícióját is figyelembe véve - módosítani az ellátás zavartalanságát szem előtt tartva" - fűzte hozzá Tarnai Richárd.

Kapcsolódó elemek