Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A lezajlott beszélgetés alapján kétség nem lehet az ügyben"

A parlament mentelmi bizottságának elnöke rangon alulinak tartja a válaszadást a volt kormányfő kritikus szavaira. A köztévé Ma reggel című műsorában Rubovszky György az üggyel kapcsolatban elmondta: a bizottságban kialakult egy olyan gyakorlat, miszerint a magánvádas eljárásoknál nagy valószínűséggel nem adják ki a képviselőt, míg közvádas eljárásnál egy-két kivételtől eltekintve kiadják.


Dátum: 2011-09-07 11:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=168477
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:46:10.814868, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Rubovszky György az M1 Ma reggel című műsorában

A mentelmi bizottság nem részese az igazságszolgáltatásnak, a testület csak azt hivatott eldönteni, hogy az adott kérés a képviselői tevékenység akadályozására irányul, vagy olyan büntetőeljárásról van szó, melyben felelősséggel tartozik az adott országgyűlési képviselő – válaszolta Rubovszky György, a mentelmi bizottság elnöke a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában arra a kérdésre, hogy szerinte Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök követett-e el hivatali visszaélést a sukorói kaszinóberuházás kapcsán.

Mint mondta: kialakult egy olyan gyakorlat, miszerint a magánvádas eljárásoknál nagy valószínűséggel nem adják ki a képviselőt, míg közvádas eljárásnál egy-két kivételtől eltekintve kiadják.

Leszögezte: korábban sem mondták azt, hogy az ügyészi indítvány elfogadhatatlan. Abban egyébként hosszasan tárgyalják a tényállást, majd felsorolják a kapcsolódó dokumentumokat. Az azonban nem derült ki, hogy a mellékleteket szándékosan nem küldték el, vagy csak lemaradtak. Felhívta a figyelmet: húsz éve, mióta a mentelmi bizottság a mai funkciójának megfelelően tevékenykedik, nem került sor arra, hogy miniszterelnökkel szemben hivatalból üldözendő, közvádas eljárás indult volna. Ez egy fokozottabb odafigyelésre kényszerítette a bizottságot – szögezte le.

Elmondta: hat kérdéscsoportban kaptak huszonvalahány tárgyalási jegyzőkönyvet, számtalan tanút hallgatott ki a bíróság ebben a kérdésben. Rubovszky György hangsúlyozta: azért szavazott Gyurcsány Ferenc kiadatása mellett, mert szerinte az ominózus Nándorfehérvári teremben lezajlott beszélgetés alapján kétség nem lehet az ügyben.

Felhívta a figyelmet arra: a kormányfő az államigazgatási tisztségviselőt arról kérdezte, hogy az állami tulajdonban lévő ingatlan ingatlancserével értékesíthető-e. A szóban forgó terület azonban nemcsak állami tulajdon, hanem a Nemzeti Földalap része, így sokkal szigorúbb szabályok vonatkoznak rá. Ezeknek a szabályoknak a megsértése a vád tárgya - mutatott rá a KDNP-s politikus. Elfogadhatatlannak nevezte a mentelmi bizottság elnöke Gyurcsány Ferenc a testülethez írott levelét, és – mint mondta – rangon alulinak tartja válaszolni arra.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2495, 'source_type': 'media', 'source_id': 7544, 'target_type': 'article', 'target_id': 110953, 'relation_type': 'describes'}