Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megkezdődött a Fidesz elnökségi ülése Hajdúszoboszlón

A tanácskozáson ott van Kövér László, az Országgyűlés elnöke, s egymás után érkeztek az elnökségi tagok, köztük Kósa Lajos, Varga Mihály, Pokorni Zoltán. Navracsics Tibor és Semjén Zsolt is jelen van az ülésen.


Dátum: 2011-09-07 14:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=168507
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:46:20.319120, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Hotel Béke épületét - ahol az elnökségi tanácskozást követően az esti órákban veszi kezdetét a Fidesz-KDNP-frakció péntekig tartó tanácskozása - szinte hermetikusan elzárták az újságírók elől. Lázár János frakcióvezető repülőgépe dél körül szállt le a Liszt Ferenc repülőtéren, ezért ő később érkezik Hajdúszoboszlóra - tudta meg a helyszínen az MTI tudósítója. Sorra érkeznek a Béke szállóba a Fidesz-KDNP képviselőcsoportjának tagjai is. A kormánypártok közös frakcióülése az előzetes információk szerint szerda este Orbán Viktor felszólalásával kezdődik. A Fidesz elnökségi ülését követően Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője sajtótájékoztatót tart a Hotel Béke előtt.

Kapcsolódó elemek