Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Átadták a finn szállítóhelikoptereket Szolnokon

Az egyéni missziós eszközök korábbi fejlesztése és a közelmúltban átadott páncélozott szárazföldi járművek után a levegőben is megerősödött a honvédség annak a két szállítóhelikopternek köszönhetően, melyet Finnországtól kapott Magyarország - jelentette ki a honvédelmi miniszter Szolnokon.


Dátum: 2011-09-07 16:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=168543
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:46:30.978569, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hende Csaba köszönetet mondott a Finnország képviseletében megjelent vendégeknek - Marcus Rantalának, a finn Védelmi Minisztérium államtitkárának és Jari Vilénnek, a Finn Köztársaság Magyarországra akkreditált nagykövetének - a segítségért. A miniszter közölte: a két Mi-8-as típusú gép rendszerbe állításával Magyarország újabb fontos lépést tett a Magyar Honvédség képességeinek fejlesztése terén.

A helikoptereket Finnország még az Európai Unió 2010-es Palma de Mallorca-i informális védelmi miniszteri ülésén ajánlotta fel térítésmentesen a NATO afganisztáni műveleteiben résztvevő nemzetközi haderő számára. A két légi jármű és az azokkal együtt felajánlott alkatrészek átvételéről a tárgyalások az elmúlt hetekben zárultak le. Az adomány ezt követően augusztus 25-én egy An-124 Ruslan típusú teherszállító-repülőgéppel érkezett Pápára, majd onnan a helikoptereket közúton szállították az MH 86. Szolnok Helikopter Bázisra.

A gépeket 1985-ben gyártották, és tavaly a teljes felújításukat is elvégezték. Emellett jelentős - egyenként mintegy 1200 órányi - üzemidő-tartalékkal rendelkeznek. Így azok a Magyar Honvédség Mi-17-es Légi Tanácsadó Csoport - a NATO afganisztáni műveletében résztvevő - helikoptervezetői állományának itthoni felkészülése mellett, a légierő hazai feladatainak végrehajtására is segítik - fogalmazott a politikus jelezve, hogy a Légi Tanácsadó Csoport feladata az afgán légierő szállítóhelikopter hajózó állományának elméleti és gyakorlati kiképzése, valamint az afgán nemzeti hadsereg helikoptereinek üzemben tartásához szükséges ismeretek átadása és az ezzel kapcsolatos műszaki tevékenységek mentorálása.

A tartalék alkatrészek pedig mindezen túl lehetővé teszik nemcsak a két finn Mi-8 helikopter, hanem a Magyar Honvédség jelenleg hadrendben lévő Mi-8 helikoptereinek kiszolgálását is - húzta alá Hende Csaba.

Marcus Rantala, a finn Védelmi Minisztérium államtitkára méltatta Magyarország és Finnország szoros katonai együttműködését, melynek jó példájaként említette a NATO afganisztáni misszióját. Szólt arról is: Finnország az 1973 és 2011 között eltelt 38 év alatt összesen 10 Mi-8-ast használt nagy megelégedéssel. A Magyarországnak átadott szállítóhelikopterek jó állapotban vannak, megbízhatóan működnek, így még hosszú időn át, problémamentesen rendszerben tarthatók - vélekedett.

Kapcsolódó elemek