Megkezdte hivatalos látogatását az államfő Bulgáriában
Schmitt Pál köztársasági elnök szerda délután megkezdte háromnapos bulgáriai látogatását.
Dátum: 2011-09-07 17:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=168548
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:46:32.852400, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyar államfő bemutatkozó munkalátogatásra érkezett Szófiába kollégája, Georgi Parvanov bolgár köztársasági elnök meghívására, az elnököt felesége, Schmittné Makray Katalin és üzletemberek népes delegációja kísérte el.
Schmitt Pál szerdán megkoszorúzza a bolgár fővárosban található Petőfi-, illetve Kossuth-emléktáblát, majd kíséretével ellátogat a szófiai magyar nagykövetségre, ahol Elnöki Érdemérmet ad át Sztefka Hruszanova műfordítónak és Margarita Sztilijanovának, a sumeni Kossuth-múzeum nyugalmazott igazgatójának. Az államfő a Köztársaság Elnökének Díszoklevelét adja át Sumen és Vidin megyei városoknak a magyar történelmi hagyományok ápolásáért és a magyar–bolgár kapcsolatok elmélyítéséért. A köztársasági elnök ezt követően a bulgáriai magyarok képviselőivel találkozik.
A magyar államfő csütörtökön bolgár kollégájával tart megbeszélést, majd Cecka Cacsevával, a Bolgár Nemzetgyűlés elnökével munkaebéden vesz részt. Schmitt Pál látogatása idején felkeresi a Bolgár Kereskedelmi és Iparkamarát, látogatást tesz a Nemzeti Történelmi Múzeumban, valamint megtekinti a bojanai templomot.
Bulgáriában legutóbb 2008 februárjában járt magyar államfő Sólyom László személyében. Georgi Parvanov bolgár köztársasági elnök 2004 novemberében járt hivatalos látogatáson Magyarországon.