Cisco-szerződések: az OM szakértői is jogellenesnek találták
Répássy Róbert a Fidesz képviselője az Országgyűlés hétfői ülésén arra hívta fel a figyelmet, hogy egy birtokába jutott szakértői vélemény nem javasolta a Cisco-szerződések megkötését, mert azokat több ponton is jogellenesnek találta.
Dátum: 2003-06-16 19:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11734
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:26:08.015880, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hozzátette: az oktatási miniszter kabinetfőnöke ellentmondó nyilatkozatokat tett a szakvélemény létéről. Feltette a kérdést: létezik-e ilyen szakértői munka a Cisco-szerződésekkel kapcsolatban, ki rendelte meg, és igaz-e, hogy csak a szerződések megkötése után kérte azt be a tárca.
Magyar Bálint oktatási miniszter szerint ilyen szakvéleményt a tárcánál nem iktattak és úgy vélte, hogy a Fidesznek a "hecckampány" helyett már korábban is az Állami Számvevőszékhez kellett volna fordulnia az ügyben. Hozzátette: a szerződés Magyarország számára minden szempontból kedvező.
Mezőgazdaság: rosszabb a helyzet mint egy éve
Glattfelder Béla a Fidesz mezőgazdasági kabinetvezetője az agrárium majd minden ágazatában tapasztalható válságával kapcsolatban tett fel azonnali kérdést. A képviselő figyelmeztetett rá, hogy a szféra rosszabb helyzetben van, mint egy évvel ezelőtt. Véleménye szerint a tárca vezetője nincs könnyű helyzetben Medgyessy Péter megszorító csomagja miatt sem. Ezzel összefüggésben ara kíváncsi, hogy Németh Imre agrárminiszter tájékoztatta-e a kormányfőt, mielőtt az döntését meghozta, az ágazatban uralkodó drámai helyzetről.
Németh Imre mezőgazdasági miniszter szerint a kiszámítható jövő érdekében szükséges a megszorítás, amit a tárca vezetője minimális mértékűnek tart. Úgy véli ugyanakkor, hogy a megszorítások az ágazati problémák kezelésére nem lesznek hatással.
Glattfelder Béla hangsúlyozta, hogy egy megszorító csomag soha nem teremt, hanem megszüntet munkahelyeket. Glattfelder felidézte a nemrég bezárt nyíregyházi tejüzem esetét, ahol a gyárbezárással150 ember munkája szűnt meg.
Németh Imre mezőgazdasági miniszter úgy gondolja, hogy Medgyessy Péter ismeri az agrárium gondjait, elismerte azonban, hogy a forint leértékelése nehéz helyzetet teremtett.
OM: elmaradnak a beruházások és a szakmai fejlesztések
Révész Máriusz fideszes országgyűlési képviselő az oktatási tárca költségvetési megszorításai iránt érdeklődött. Kifejezte félelmét, hogy nem jut majd elegendő forrás beruházásokra és szakmai fejlesztésekre.
Magyar Bálint oktatási miniszter elmondta, hogy mintegy 5,5 milliárd forinttal kell a tárcának csökkentenie költségvetését, amelynek jó részét, csaknem 4 milliárd forintot a felsőoktatás büdzséjéből kényszerülnek elvonni. Leszögezte ugyanakkor, hogy a takarékosság nem érinti sem a közoktatást, sem az egyházi oktatási intézményeket.
Gumibotos országimázs
Koltai Tamás Európa második legsúlyosabb nukleáris üzemzavarával kapcsolatban intézett azonnali kérdést Medgyessy Péter kormányfőhöz. Az Országos Atomenergia Hivatal jelentésére hivatkozva kijelentette, hogy az erőműben folyamatosan háttérbe szorították a nukleáris biztonságot. A képviselő nehezményezte, hogy a nukleáris erőműnél csendesen és békésen tiltakozó Greenpeace-aktivistáka uszították a rendőrséget, s ennek következtében már az Amnesty International is foglalkozik az üggyel. Vajon megfelelő eszköz-e a gumibot az országimázshoz - kérdezi a képviselő, aki arra is kíváncsi, mit tesz a kormány annak érdekében, hogy mától ne sérülhessenek a polgárok emberi és politikai jogai?
Medgyessy Péter távollétében a választ megfogalmazó Lamperth Mónika belügyminiszter úgy látja, hogy a demonstráció bejelentés nélküli és törvénysértő volt, a rendőrség pedig csak feladatát teljesítette.
Koltai Tamás viszontválaszában rámutatott: a kormány tagjai a rendőri jelentéseknek még mindig jobban hisznek, mint saját szemüknek.
Hiába várják pénzüket az önkormányzatok
Karakó László a Fidesz képviselőcsoportjának tagja arra volt kíváncsi, hogy mikor jutnak hozzá az önkormányzatok a központi vis maior alapból a téli havazás miatti kiadásaik ellenértékéhez.
Az egyeztetés a Belügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium között folyamatban van, az önkormányzatok hamarosan megkapják a pénzt - közölte Pál Béla, a BM politikai államtitkára.
Hol a szombathelyi sportcsarnok?
A fideszes Gyimesi József azt szerette volna megtudni, állja-e a szavát a kormány, és megépíti-e a szombathelyi sportcsarnokot. Medgyessy Péter miniszterelnök azt ígérte tavaly ősszel, az önkormányzati választások kampányában, hogy felépítik a csarnokot, Jánosi György idén már azt mondta, a kormány egymilliárd forinttal támogatja a beruházást - tette hozzá.
Gyurcsány Ferenc azzal nyugtatta meg a képviselőt, hogy amit a kormány ígért, teljesíteni fogja.
Atombiztos régi elvtárs
Balla György fideszes politikus hangsúlyozta, hogy a Magyar Energia Hivatal elnökének azért kell távoznia posztjáról, mert egy "régi, jó elvtársat akarnak a helyére ültetni". -A lobbisták, a gázszolgáltatók gazdagodnak, a fogyasztók pedig megemelt gázárakat fizetnek majd - tette hozzá.
Csillag István azzal indokolta Kaderják Péter távozását, hogy a legjobb embert" akarják megtalálni a növekvő feladatokat ellátó, nagyobb hatáskörű hivatal élére.
fidesz.hu