KSH: 1,5 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) stagnált az idei második negyedévben a megelőző negyedévhez, és 1,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
Dátum: 2011-09-08 09:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=168563
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:46:38.283394, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A most közölt adatok megegyeznek az előzetesen publikált számokkal. A növekedés hajtóereje továbbra is elsősorban az ipari termelés, illetve a külkereskedelmi egyenleg maradt. A mezőgazdaság átlagos teljesítményt mutat, de az előző évi alacsony szinthez képest ez jelentős, 24 százalékos növekedést jelent. Az ágazat 0,6 százalékkal járult hozzá a növekedéshez.
Az ipar hozzáadott értéke a KSH adatai szerint 5,6 százalékkal nőtt, elsősorban a feldolgozóiparban bekövetkezett 6,6 százalékos bővülés következtében. Az ipar egészében 1,3 százalékponttal járult hozzá a GDP növekedéséhez. Az építőipar teljesítményének hatodik éve történő visszaesése ugyanakkor tovább folytatódott: 10,3 százalékkal esett vissza a termelés volumene a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest. A GDP felhasználási oldalán a háztartások tényleges fogyasztásának korábbi negyedévekben tapasztalt csökkenése megállt, 2011 második negyedévében 0,1 százalékkal növekedett. Ez a folyamat döntően annak köszönhető, hogy a háztartások fogyasztási kiadása, ha szerény mértékben is, de emelkedni kezdett, 0,4 százalékkal nőtt - írja a KSH.A most közölt adatok megegyeznek az előzetesen publikált számokkal. A növekedés hajtóereje továbbra is elsősorban az ipari termelés, illetve a külkereskedelmi egyenleg maradt. A mezőgazdaság átlagos teljesítményt mutat, de az előző évi alacsony szinthez képest ez jelentős, 24 százalékos növekedést jelent. Az ágazat 0,6 százalékkal járult hozzá a növekedéshez.
Az ipar hozzáadott értéke a KSH adatai szerint 5,6 százalékkal nőtt, elsősorban a feldolgozóiparban bekövetkezett 6,6 százalékos bővülés következtében. Az ipar egészében 1,3 százalékponttal járult hozzá a GDP növekedéséhez. Az építőipar teljesítményének hatodik éve történő visszaesése ugyanakkor tovább folytatódott: 10,3 százalékkal esett vissza a termelés volumene a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest.
A GDP felhasználási oldalán a háztartások tényleges fogyasztásának korábbi negyedévekben tapasztalt csökkenése megállt, 2011 második negyedévében 0,1 százalékkal növekedett. Ez a folyamat döntően annak köszönhető, hogy a háztartások fogyasztási kiadása, ha szerény mértékben is, de emelkedni kezdett, 0,4 százalékkal nőtt - írja a KSH.