Ünnep a büntetés-végrehajtás napján
A büntetés-végrehajtási szervezet országos ünnepét a fennállása 125 éves évfordulóját tartó Sopronkőhidai Fegyház és Börtönben tartották kedd délelőtt. Az önkormányzat és a börtön között kiváló az együttműködés, amiért elismerést vehetett át Sopron polgármestere és alpolgármestere.
Dátum: 2011-09-08 11:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=168573
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:46:41.501054, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ünnepségen – a Liszt Ferenc Pedagógus Kórus és Nemcsák Károly színművész műsorát követően – felolvasták Pintér Sándor belügyminiszter ünnepi parancsát. Ezt követően dr. Kontrát Károlytól, a Belügyminisztérium államtitkárától, valamint dr. Kökényesi Antal büntetés-végrehajtási altábornagytól, országos parancsnoktól vehettek át elismeréseket és előléptetéseket a hazai fegyintézetek legkiválóbb dolgozói.