Tőkés László az Óbudai Egyetem tiszteletbeli doktora
Az Óbudai Egyetem rektora és szenátusa Doctor Honoris Causa, azaz tiszteletbeli doktori címet adományozott Dr. Tőkés Lászlónak, a Partiumi Keresztény Egyetem elnökének, az Európai Parlament alelnökének. A díszdoktoravatásra a budapesti Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében, az Óbudai Egyetem Kibővített Tanévnyitó Ünnepi Szenátus ülésén került sor. A doktorrá avatás során Tőkés László talárt és tiszteletbeli doktori oklevelet vehetett át Prof. Dr. Rudas Imrétől, az egyetem rektorától.
Dátum: 2011-09-08 11:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=168574
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:46:41.868756, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az erdélyi politikus 1952. április elsején született Kolozsváron, teológiai tanulmányait is itt végezte. A 70-es évektől küzd hazájában a magyar kisebbség jogaiért, nyíltan ellenezte és bírálta Ceausescu falurombolási politikáját. 1996-tól a Magyarok Világszövetsége tiszteletbeli elnöke. 1999-ben megalapította a Partiumi Keresztény Egyetemet, amelynek elnöki tisztségét viseli. 2003-tól az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, 2010 júniusától az Európai Parlament alelnöke.
Számtalan magyar és nemzetközi díjjal és kitüntetéssel jutalmazták. Többek között elismerésben részesült a romániai magyarság érdekében kifejtett áldozatos munkájáért. Tulajdonosa egyebek mellett a Berzsenyi-, a Roosevelt-, a Pro Fide-, a Hűség-díjnak, a Truman-Reagan Szabadságéremnek. 1990-ben Nobel-díjra jelölték. Az Óbudai Egyetem mellett díszdoktora a Regent University-nek (USA) és a Hope College-nek (USA). Prof. Dr. Fodor János rektorhelyettes, az Egyetemi Doktori Tanács elnöke laudációjában felvázolta a kitüntetett életútját, majd kiemelte, az egyetem büszke arra, hogy ezt a címet adományozhatja Tőkés Lászlónak, elismerve a magyar nemzet, a tudomány, a művelődésügy, az emberiség fejlődése, a hazai és nemzetközi közélet, illetve a felsőoktatás fejlesztése területén kifejtett példaértékű tevékenységét.
A tiszteletbeli doktori cím átvételét követően Tőkés László fogadalom-tételére került sor, majd székfoglaló előadást tartott. Kifejtette, hogy a munkán alapuló társadalmi élet fontos intézménye az Óbudai Egyetem és általában a felsőoktatási intézmények. A politikus kitért a műszaki tudományok kelet-közép-európai társadalmakban elfoglalt helyzetére, és örömét fejezte ki, hogy az Óbudai Egyetem szakmai kapcsolatot tart fenn a határon túli magyar kutatókkal, felsőoktatási intézményekkel.
Tőkés László kiemelte, "Európában a mobilitásra helyezik a hangsúlyt, és azt erőltetik, hogy a diákok vándoroljanak egyik helyről a másikra. Ez helyes, peregrináljanak a fiatalok, de ne feledjék, hogy az egykori peregrinusok hazajöttek, és népüket szolgálták!" - hangoztatta Tőkés László, majd Isten áldását kérte az egyetemre és a magyar népre.