Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Készül az akcióterv a lánctartozások felszámolására

Egy, a kormány által létrehozott bizottság olyan akcióprogramot dolgoz ki a lánctartozások visszaszorítására, amely több jogintézményt érint, és polgári jogi paradigmaváltást eredményez - mondta Jánosi Andrea, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közbeszerzésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön a Közbeszerzések Tanácsa által szervezett szakmai konferencián Budapesten.


Dátum: 2011-09-08 11:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=168575
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:46:42.263134, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az égetően szükséges módosításokat a hatályba lépésig - a jövő év első napjáig - még át lehet vezetni a törvényen - tette hozzá a helyettes államtitkár, megjegyezve, hogy az új szabályozás, német mintára, a gazdasággal gyorsan változtatandó szabályokat végrehajtási rendeletekbe utalja. Miklóssy Ferenc, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke - egyebek mellett - arról beszélt előadásában, hogy az ajánlatok tartalma legyen a döntő, és apró adminisztratív hiba miatt senkit ne lehessen kizárni a közbeszerzésből.

Kapcsolódó elemek