Giró-Szász : Kiemelten fontos az adósságállomány csökkentése
A politika hozhat döntéseket, de ahhoz hogy ezekből érdemi és eredményes dolgok következzenek a nemzet életében, ahhoz az állampolgároknak azonosulniuk kell ezekkel a döntésekkel – jelentette ki a Hír TV Péntek8 című műsorában Giró-Szász András, a hétfőn hivatalba lépő új kormányszóvivő.
Dátum: 2011-09-10 16:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=169934
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:53:22.934857, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Vannak olyan személyes karrierek, amelyben kifejezetten fontos a társadalmi hasznosság szempontja is – mondta kinevezése kapcsán Giró-Szász András, hozzátéve, éppen ezért mondott igent a miniszterelnök felkérésére.
Az én feladatom nem az, hogy a kormány mögött álló politikai erőket szimpatikusabbá tegyem, hanem az, hogy elmagyarázva a kormány szándékait az emberek nagy többségében megpróbáljam áttörni azokat a határvonalakat, amelyek kialakultak a párthovatartozás alapján – szögezte le a hétfőn hivatalba lépő kormányszóvivő.
Európa gazdasági helyzetét érintően Giró-Szász András úgy fogalmazott, láthatóan három út alakult ki. Az első a görög út, amit párthovatartozástól függetlenül senki sem kíván követni. A második utat – mint mondta – nagyon kevesen járhatják, ide olyan kitettségű államok tartoznak, mint amilyen Svájc, amely valutája révén menekülő állammá vált az elmúlt időszakban. A harmadikba azok a nemzetek tartoznak, amelyek kénytelenek átgondolni, átalakítani azokat a gazdaságpolitikai elképzeléseiket, amelyek az elmúlt években fémjelezték őket, majd ennek jegyében hatékonyan kell cselekedniük – fejtette ki.
A gazdasági helyzet átszervezését érintően úgy fogalmazott, mindaddig nem lesz probléma ezzel a helyzettel, amíg a jelenlegi kormány részben a döntéseinek logikájából, részben a döntései magyarázatának logikájából fakadóan fenn tudja tartani a kormányzás képességének hitét az emberekben. Ezzel kapcsolatban hozzátette, a politika hozhat döntéseket, de ahhoz hogy ezekből érdemi és eredményes dolgok következzenek a nemzet életében, ahhoz az állampolgároknak azonosulniuk kell ezekkel a döntésekkel.
Az államadósság-csökkentő lépések kapcsán Giró-Szász András arra hívta fel a figyelmet: látni kell, hogy a magyar adósságstruktúra – legyen az állami, vagy lakossági eladósodás – nagyon előnytelen helyzetet teremt az ország számára, hiszen nem belső, hanem külső adósságról van szó. Ezért kiemelten fontos az ilyen jellegű adósságállomány minél nagyobb mértékű csökkentése – húzta alá.