Kormányülés: napirenden az áfa-visszafizetés témája
Ismét több gazdasági kérdés kerül a kormány elé a mai ülésén: téma lesz a vállalkozásoknak még idén visszafizetendő 250 milliárd forintnyi áfa ügye, a devizahitelek rögzített árfolyamon történő végtörlésztésének lehetősége, és újból tárgyal a kabinet a jövő évi költségvetésről.
Dátum: 2011-09-11 10:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=169941
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:53:25.558442, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor miniszterelnök a hét eleji kétnapos lovasberényi kormányülés után azt mondta, vasárnap tárgyal a kormány arról a problémáról, hogy az Európai Unió bíróságának döntése miatt az államnak idén még mintegy 250 milliárd forint áfát kell visszafizetnie a vállalkozásoknak. Megjegyezte ugyanakkor, hogy ez más megközelítésben jó hír, mert bár van költségvetési vonzata, "ez a pénz az emberekhez, a vállalkozásokhoz kerül". Az Európai Unió bírósága július végén hirdette ki ítéletét, amely szerint nincs összhangban az európai uniós joggal a magyar áfaszabályozásnak az a része, amely kizárja a ki nem fizetett beszerzésekhez kapcsolódó áfa-visszatérítést.
Kiemelt napirendi pontja lesz a kormányülésnek a devizahitelesek megsegítése ügyében Hajdúszoboszlón tett Fidesz-KDNP-s javaslat is, amely indítványozza a kabinetnek, hogy tegye lehetővé a devizahiteleseknek az adósságuk rögzített árfolyamon történő egyösszegű végtörlesztését. Lázár János Fidesz-frakcióvezető közölte: javaslatuk szerint a svájci frankot 180, az eurót 250 forintos árfolyamon végtörleszthetnék a hitelesek, a tranzakció teljes költségét pedig a bankoknak kellene viselniük. A kormány vasárnap dönt a kérdésben, s ha elfogadja, a végtörlesztési lehetőséget három hónapig az eddig felmondott szerződésekre is megnyitják - tette hozzá pénteken Lázár János.