Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kétszázmillió vadplakátok és graffitik eltávolítására

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. indított hirdetményes, tárgyalás nélküli közbeszerzést a graffitik és a vadplakátok eltávolítására, a nyertes konzorcium 200 millió forint keretösszegből gazdálkodhat, a megajánlott egységárak alapján - az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.


Dátum: 2011-09-11 10:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=169942
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:53:25.927367, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egyedüli ajánlattevő konzorcium tagjai: Ifotech Clean Kft., Tensid Deutschland GmbH., Tiszta Város Kft., és a Comfort Invest Team Kft. A tisztítás mellett feladat még a monitoring és diszpécser szolgálat működtetése, valamint az újra keletkező vadplakátok és graffitik eltávolítása. A vadplakátok eltávolításának havi egységára van, amely 2,5 millió forint. A monitoring és a diszpécserszolgálat ellenértéke havonta 500 ezer forint. A felfedezéstől számított 5 napon belül távolítja el a vadplakátokat és graffitiket a konzorcium.

Kapcsolódó elemek