Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ha kell, az Alkotmánybírósághoz fordul a PDSZ

Alkotmánybírósághoz fordul a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), ha a közoktatási törvényt június 23-án jelenlegi formájában fogadja el a parlament. Kerpen Gábor, az érdekvédelmi tömörülés elnöke a Népszabadság érdeklődésére elmondta: találkozót kezdeményeztek az Országgyűlés oktatási bizottságának elnökével, mivel úgy látják, a közoktatási törvény módosítási javaslata több ponton is ellentétes más jogszabályokkal, illetve önmagával.


Dátum: 2003-06-17 08:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11741
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:26:10.462613, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Példaként említette a tervezet általa "cselédpasszusnak" nevezett részét, amelynek értelmében - a PDSZ számításai szerint - évi 490 órát is taníthatnának a pedagógusok a kötelező órákon felül. A munka törvénykönyve ezzel szemben 280 órában maximálja a túlmunkát.

- Egy másik paragrafus pedig a végzettségekre vonatkozó követelményekkel ütközik - mondja Kerpen Gábor. E szerint az ötödik és a hatodik évfolyamon az időkeret 25-40 százalékában tanítóknak kell oktatniuk, holott a tanárok úgy szerezték diplomájukat, hogy azzal a felső tagozatban taníthatnak.

Sipos János, az oktatási tárca közoktatási helyettes államtitkára szerint a törvényjavaslat nem ellentétes más jogszabályokkal. Mint mondta: a közoktatási törvény tervezetéről minden tárcával egyeztettek, és apróbb módosítások után azt minden minisztérium támogatta.

Forrás: Népszabadság, 2003. június 17., 5. oldal

Kapcsolódó elemek