"Világos volt, hogy ez nem véletlen, hanem támadás"
Az első hírek után a washingtoni nagyköveti értekezleten navigációs hibából adódó kisrepülőgép-balesetnek hitték a 2001. szeptemberi repülőgép becsapódásokat. Erről Jeszenszky Géza beszélt a Hír Televízió Kontraszt című műsorában.
Dátum: 2011-09-11 16:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=169948
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:53:28.218239, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az akkor washingtoni nagykövetként dolgozó Jeszenszky Géza azt mondta: csak a második becsapódás után tudatosult a jelenlévőkben, hogy nem balesetről van szó, hanem terrortámadás történhetett New Yorkban.
Jeszenszky Géza a műsorban arról számolt be: éppen a nagykövetség munkatársainak heti értekezlete zajlott, ahova a titkárnője kopogott be és mondta el, hogy egy repülőgép nekiütközött az egyik ikertoronynak. „Megijedtünk, megdöbbentünk, de nem hittük, hogy ez valami tragédia, s azt gondolta az ember, hogy ez valami kisrepülőgép, ami navigációs hiba következtében beleütközött a toronyba” – fogalmazott. Jeszenszky elmondta azt is: 10-15 perc múlva történt a másik becsapódás. „Akkor felugráltunk mindnyájan, és világos volt, hogy ez nem véletlen, nem baleset, hanem támadás, mondhatnánk azt, hogy háború” – számolt be.