Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lázár: Segíteni kell a devizahiteleseknek

Jól működő bankrendszer nélkül nem létezik jól működő gazdaság, ugyanakkor azt is világosan kell látni, hogy Magyarország nem tud előrébb lépni, ha ilyen magas a devizahitelek aránya – jelentette ki Lázár János a tv2 Mokka című műsorában hétfőn. A Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta, a Fidesz egyéni képviselői a választókörzetükben megtapasztalták, hogy manapság a legnagyobb gond az emberek életében a devizahitel kérdése.


Dátum: 2011-09-12 11:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=170008
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:53:47.052700, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Lázár János a TV2 Mokka című műsorában

A miniszterelnök arról tájékoztatta a Fidesz-frakciót, hogy Magyarországnak figyelembe kell vennie az Európában zajló gazdasági folyamatokat – jelentette ki Lázár János. A frakcióvezető hozzátette: az euróválság kihat az ország gazdaságára, az akcióterv lépései – melyeket Orbán Viktor hétfőn ismertet a parlamentben -  „döntő mértékben ezzel kapcsolatosak lesznek”.

„Meg merem kockáztatni, hogy a kormánypárti frakciók történetében, az elmúlt húsz évet tekintve, a legfontosabb munka zajlott le” - szögezte le a hajdúszoboszlói kihelyezett frakcióülésről szólva.

Úgy fogalmazott, hogy a Fidesz egyéni képviselői a választókörzetükben megtapasztalták, hogy manapság a legnagyobb gond az emberek életében a devizahitel kérdése.

A politikus emlékeztetett arra, hogy a kilencvenes években az OTP-kölcsönök esetében volt egy végtörlesztési lehetőség, akkor a magyar társadalom nagy többsége „nagyon sok hiteltől szabadult meg”. A bajbajutott devizahitelesekről szólva Lázár János megjegyezte: véleménye szerint sokkal többen fognak élni a konstrukciós javaslattal, mint ahogy a bankok jósolják. Mint mondta, az érintett családok előtt két lehetőség áll: vagy egy összegben végtörlesztenek, vagy felvesznek egy forintalapú hitelt a devizaalapú kiváltására.

A Fidesz frakcióvezetője kijelentette, hogy a kormány vasárnap azt vizsgálta, milyen technikai megoldása lehet a pénteken ismertetett javaslatnak, ezt követően tárgyalnak majd a Bankszövetséggel.

Jól működő bankrendszer nélkül nem létezik jól működő gazdaság, ugyanakkor azt is világosan kell látni, hogy Magyarország nem tud előrébb lépni, ha ilyen magas a devizahitelek aránya – szögezte le.

„Ez a frakcióülés arról szólt, hogy a kormány számára politikai feladatot szabjunk; az az egyik, hogy segíteni kell a devizahiteleseknek, nem dughatjuk homokba a fejünket, nem legyinthetünk, hogy nem segítünk az embereknek” - hangsúlyozta a kihelyezett frakcióülés témáiról szólva.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2678, 'source_type': 'media', 'source_id': 7562, 'target_type': 'article', 'target_id': 111073, 'relation_type': 'describes'}