Új mentőautókat vásárolhat az OMSZ
Legalább 30, de legfeljebb 39 mentőautóra írt ki nyílt közbeszerzést az Országos Mentőszolgálat (OMSZ); a kocsik becsült ára nettó 459,5 millió forint - a felhívás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Dátum: 2011-09-12 15:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=170022
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:53:51.489038, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A B típusú, sürgősségi beavatkozásra alkalmas kocsikra 300 ezer kilométerig kell jótállást vállalni. Nem tehet ajánlatot az a cég, amely 2009-2010-re nem rendelkezik - évente - legalább tíz darab, B típusú mentőgépjármű szállítására vonatkozó referenciával. A referenciakocsik összesített árának meg kell haladnia a 300 millió forintot. Az OMSZ elektronikus árverést alkalmaz az eljárásban. Az ajánlattételi határidő október 24. Az eredményhirdetés ettől számítva a 20. napon lesz, a szerződéskötés pedig tíz nappal követi az eredményhirdetést.