Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar Bálint a Parlamentben: "ostoba, demagóg, hülyeség"

Répássy Róbert "Egy ügyes ember" címmel elmondott napirend előtti felszólalásában elmondta, egy szocialista miniszternek már negyedannyiért is távoznia kellett volna, mint ami Magyar Bálintról kiderült. Reagálásában Magyar azt állította, hogy ezek ostoba, demagóg dolgok, hülyeség, hazug rágalmak, s "egy ilyen alak, mint maga" terjeszti őket.


Dátum: 2003-06-17 10:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11746
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:26:12.005586, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Magyar Bálint ügyes ember, mondta Répássy Róbert, s egy negyedéért is menesztették volna már bármelyik szocialista minisztert.

Ügyesen kifizettette magának és barátainak amerikai útját a Cisco nevű céggel egy olyan ügy miatt, amelynek az előszerződését már az előző ciklus oktatási minisztere megkötötte. Közbeszerzés nélkül ügyesen kifizetett kétszer százezer dollárt. A Közbeszerzési Tanács elnökének ügyesen nem küldte meg időben a szerződéseket, így arra hivatkozhatott, hogy nem ítélte el a KT a minisztérium szerződéseit.

Miután visszajött amerikai, magáncég által fizetett útjáról, látta, hogy ez nem jó: megtiltotta minisztériuma munkatársainak, hogy magáncégek fizette utakon vegyenek részt. A Cisco-szerződés egy ügyvédi tanulmány szerint súlyosan sérti az állam érdekeit, de minisztériuma ezt ügyesen nem vette figyelembe.

Balatonkenesén minisztériumi munkatársai egy, a minisztériummal többmilliárdos szerződésben álló cég vendégei voltak, ahol Magyar Bálint csak egy vacsorát költött el, a többiek azonban maradtak a hétvégére: munkatársainak távozniuk kellett.

Ügyesen azt állította Magyar Bálint, hogy Koltai Péter nem vett részt a Sulinet-tender előkészítésében, és valószínű, hogy a hozzá bejáratos Koltaival - róla később kiderült, hogy mégis részt vett az előkészítésben -, sosem beszéltek a Sulinetről.

Demszky Gábor segítségével ügyesen hozzájutott egy olcsó rózsadombi önkormányzati ingatlanhoz, amelyen öt év alatt több mint 55 millió forintot keresett. Ez már a második nagy értékű önkormányzati öröklakás volt, amelyet önkormányzattól vásárolt Magyar - mondta Répássy Róbert.

Ügyesen 30 milliós lakáshitelt vett fel, olyat, ami a kormányszóvivő szerint erkölcstelen, majd még egy 30 milliós hitelhez is jutott.

Ám az ügyes embereknek szerencsére is szükségük van. Szerencsére a kormány 100 százalékkal megemelte a miniszterek fizetését, így törleszteni is tudja majd Magyar a hitelt. Répássy Róbert arra is utalt, hogy a lakásvásárláshoz testvéri segítség is érkezett, ám 26 millió forint sorsa feltáratlan. Talán egy győztes Skandináv lottó vagy Kenó-szelvényt sikerül bemutatnia Magyar Bálintnak a közeljövőben?

Mivel Magyar Bálint szabad demokrata ember, mindezt tudja, meri és teszi - fejezte be napirend előtti felszólalását a képviselő.

Nem ügyes reagálás

A kormány nevében maga Magyar Bálint reagált a fideszes képviselő által elmondottakra. Szövegét szellemesnek szánt megjegyzéssel indította: "Egyre kevésbé tisztelt képviselőtársam!" Majd elmondta, hogy ostoba, demagóg dolgokat mond, hülyeségeket beszél a képviselő, s hazug rágalmak tucatjai hangoztak el. Helyesnek nevezte, hogy Répássy Róbert a Mentelmi bizottsághoz fordul, de ha ez nem történik meg, maga Magyar keresi meg a bizottságot, aki szerint "vagyoni helyzete átlátható, lelkiismerete tiszta." Ennek bepiszkolására törekszik "egy ilyen alak, mint maga" - szögezte le Magyar Bálint.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek