Pötyögők
Dátum: 2011-09-13 08:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=170035
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:53:56.283739, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
: Változunk, változik a világ, változik az írásunk is. Ha megfosztanánk gyerekeinket a kézírás megtanulásának örömétől és küzdelmétől, egyben attól is eltiltanánk őket, hogy jobban megismerjék önmagukat. Az önismeret talán a legfontosabb tudás, amit önmagunktól elvárhatunk.
Amerika nagyon meg fogja bánni, hogy olyan gyerekeket enged ki az alapfokú oktatás keretei közül, akik nem tudnak kézzel írni. Osztom annak a grafológus hölgynek a véleményét, aki szerint a kézírás megtanulása olyan összetett képességeket fejleszt, amelyek elvesztése kiszámíthatatlan hatással lenne az emberi szellemre és kultúrára. Amerikai emberek százezrei fogják most a fejüket, gondterhelten néznek maguk elé, s nem akarják aláírni ezt az újmódi akaratot. Nem akarják aláírni se géppel, se kézzel.