Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bérházavatás Mohácson

A Széchenyi Terv 98 millió forintos támogatásával épült húszlakásos bérházat avatott a Gazdasági Minisztérium politikai államtitkára csütörtökön Mohácson.


Dátum: 2002-03-14 18:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=950
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:21:34.637699, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Glattfelder Béla az avatóünnepségen köszönetet mondott az összesen 146 millió forintos beruházást tíz hónap alatt kivitelező helyi építőknek és megállapította, hogy a kormányzat Mohács városában jó partnert talált a Széchenyi Terv megvalósításához.

Az államtitkár személyesen adta át az 53-66 négyzetméteres, egyedi gázfűtéses lakások kulcsait a bérlőknek, akik többsége a város közintézményeiben dolgozó ifjú házas vagy pályakezdő fiatal. A lakók öt évig használhatják bérleményüket, és ezalatt felkészülhetnek az önálló otthonteremtésre.

Glattfelder Béla elmondta, hogy a Széchenyi Terv tavaly 32,4 milliárd forint összegű támogatási forrást biztosított összesen 7 ezer 27 bérlakás felépítéséhez, és az idén eddig további 7,3 milliárdos támogatásról született döntés, amelynek segítségével 1340 lakás épülhet az országban.

Kapcsolódó elemek