Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Feljődő magyar-kínai gazdasági kapcsolatok

A gyorsan terebélyesedő magyar-kínai gazdasági kapcsolatokkal együtt fejlődnek az emberi kapcsolatok is - jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kedden Budapesten a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által rendezett China Hi-Tech Fair konferencia megnyitóján.

Dátum: 2011-09-13 11:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=170070
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:54:07.711885, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A magyar-kínai gazdasági kapcsolatok fejlődését megalapozta a két ország miniszterelnökeinek idei júniusi budapesti megbeszélése, ahol 12 együttműködési megállapodás született - emlékeztetett Semjén Zsolt. Véleménye szerint jó esély van arra, hogy a csúcstechnológia különböző területein, így az orvos-biológiában, a zöldtechnológiában és az elektronikában is együttműködjenek magyar és kínai vállalkozások. Kao Csien (Gao Jian) Kína budapesti nagykövete arról beszélt, hogy országa 2011-ben kezdte meg a 12. ötéves tervet, amelynek keretében a korábbihoz hasonló gyors gazdasági növekedést terveznek. A kétoldalú gazdasági kapcsolatok eredményeként a magyar-kínai kereskedelmi forgalom 2015-re elérheti a 20 milliárd dollárt a tavalyi 8,7 milliárd dollár után - tette hozzá.

A magyar kormány kiemelt szerepet szán a magyar-kínai gazdasági kapcsolatok fejlesztésének, amely lehetőséget ad arra, hogy kínai tőkével Magyarországon termelő vállalatok alakuljanak, illetve a már meglévők bővítsék kapacitásaikat - mondta Demján Sándor. A Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke bejelentette azt is, hogy a VOSZ-on belül megalakult a magyar-kínai fejlesztési tanács, amelyet magyar részről Csányi Sándor, a szervezet alelnöke, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója vezet.

A megnyitó után Mészáros György, a Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke és Vang Csien (Wang Jian), a Sencsen városban működő Pekingi Genetikai Intézet (BGI) vezérigazgatója együttműködési megállapodást írt alá arról, hogy a kínai vállalat közép-európai központját Budapesten hozza létre.

Kapcsolódó elemek