Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A megújuló energia arányát 20 százalékra kell növelni

Az energiastratégia alapján a megújuló energia részaránya a jelenlegi hét százalékról 2030-ra húsz százalékra emelkedik majd - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium zöldgazdasági-fejlesztési főosztályvezetője kedden, azon a rendezvényen, amelyen átadták Magyarország legnagyobb biogázüzemét Szarvason.

Dátum: 2011-09-13 12:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=170074
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:54:09.142266, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Gémesi Zsolt elmondta: ez egy irányszám, a gazdaság mindenkori teljesítő képességének függvényében törekedni kell a minél magasabb részarány elérésére. Ebben a helyi adottságokat kihasználó, a hasznot helyben tartó, a hő- és villamos energiát együttesen előállító biogáz és biomassza erőművek, a geotermikus és napenergia termeltetők, valamint a szélenergiával termelt villamos energiák kapják a főszerepet - fűzte hozzá. Az energiastratégiáról szólva a főosztályvezető kiemelte: az igények kielégítése érdekében az atomenergia jelenlegi kapacitásának a megőrzése, a hazai szénbázisú villamos energiatermelés részarányának szinten tartása mellett a zöld technológiákból származó villamos energia termelés arányának és mennyiségének növelésével számoltak.

Az átadási ünnepségen Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke köszönetét fejezte ki a német beruházók képviselőinek, kiemelve, hogy megbízható környezet várta a beruházókat Szarvason, és hasonlóan megbízható környezet várja az országban is a befektetni szándékozókat.

A 4,17 megavatt villamos energia teljesítményű erőmű mintegy 4,5 milliárd forintból, közel 500 millió forintos uniós támogatás segítségével, alig több mint egy év alatt épült fel. A német r.e Bioenergie GmbH tulajdonában álló, és évente 18-20 ezer lakos teljes energiaellátására képes erőmű az élelmiszer-előállításból származó, évi több mint 40 ezer tonna "problémás" hulladékot képes feldolgozni. Emellett a környező állattartó telepekről származó 53 ezer tonna szerves trágyát is feldolgozza majd, így évente 12,5 millió köbméter biogázt állít elő a biogázüzem. A beruházás két helyszínen valósult meg, amelyeket egy 4,2 kilométer hosszúságú gázvezeték köt össze. A biogázüzem Szarvas külterületén működik, míg a projektben alapanyag-beszállítóként is közreműködő Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. területén épített kiserőmű fűtési melegvízen kívül technológiai gőzt, hűtési hidegenergiát és áramot is előállít. Itt történik meg a termelt biogáz 80 százalékának a hasznosítása, ami évente mintegy 1,5 millió köbméter földgáz felhasználását váltja ki. A biogázüzem rendszerének részeként a GE Jenbacher biogázmotorjait alkalmazzák.

Kapcsolódó elemek