Romániai holokauszttagadás: sajtóvélemények
Az izraeli külügyminisztérium bekérette Románia nagykövetét, mivel a bukaresti kormány olyan nyilatkozatot tett közzé a múlt héten, miszerint 1940 és 1945 között Románia határain belül nem volt holokauszt - közölték a keddi román lapok.
Dátum: 2003-06-17 12:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11748
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:26:12.629307, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A román nagykövetet arról tájékoztatták, hogy "Izrael aggodalommal fogadta a román kormány nyilatkozatát, amely nem felel meg a történelmi valóságnak". Egyben felhívták a diplomata figyelmét arra, hogy a román kormánynak meg kell találnia a megfelelő módot a szerencsétlen nyilatkozat helyesbítésére, hogy a kétoldalú kapcsolatok ismét normális mederbe kerüljenek.
A román lapok értesülései szerint az izraeli törvényhozás, a knesszet integrációs bizottsága kedden rendkívüli ülésen vitatja meg a román kormány nyilatkozatát.
Razvan Theodorescu román kulturális miniszter hétfőn a román sajtónak adott nyilatkozatában úgy magyarázta a román kormány állásfoglalását, hogy az említett időszakban Románia az Antonescu-kormány tettei révén részese volt holokausztnak, de ezeket a tetteket nem Románia akkori határain belül követték el.
A foglalkozását tekintve történészprofesszor miniszter szerint a román kormány nyilatkozata megfelel a valóságnak, mivel a Román Királyság határain belül "ugyan számtalan embertelen dolog, barbár cselekedet, jogsértés, pogrom történt, de nem volt holokauszt a szó nemzetközileg elfogadott értelmében: nem folyt egy nemzeti vagy vallási kisebbség módszeres kiirtása haláltáborokban".
A román sajtó csak a nemzetközi felháborodást és az izraeli diplomáciai lépést követően foglalkozott érdemben a román határokon belüli holokausztot tagadó nyilatkozattal. A liberális irányzatú központi román lapok részletesen beszámoltak a nemzetközi visszhangról, a nacionalista román sajtó többsége viszont úgy vélte, ez a téma nem érdekli a románokat.
A Curentul című lap úgy fogalmazott, hogy bár a román kormány joggal tagadja a romániai holokausztot, emiatt a zsidó és cigány szervezetek haragját vonta magára. A lap külön hangsúlyozta: "A gyalázatos bécsi döntésekkel elrabolták Észak-Erdélyt országunktól, s az ajándékba kapott területen Magyarország brutális zsidó-, cigány- és románellenes közigazgatást épített ki. Ugyanebben az évben a Szovjetunió elorozta Romániától Besszarábiát és Észak-Bukovinát, Bulgáriát pedig megajándékozták Dobrudzsa déli részével. Milyen Nagy-Romániáról és milyen román közigazgatásról lehet tehát beszélni?"
A Ziua című lap gyorsfelmérést végzett olvasói körében, s a válaszadók háromnegyede - 74,39 százaléka - úgy vélekedett, hogy Romániában nem volt holokauszt.
MTI - fidesz.hu