Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szijjártó: Nem viselhetnek minden kockázatot az ügyfelek

A kormány megvizsgálta a két frakció javaslatát, és úgy látta, hogy erkölcsileg helyes, pénzügyileg tartható, és jogilag korrekt megoldást tud javasolni az Országgyűlésnek. A nemzetgazdasági tárca vezetője a szerdai kormányülésen már javaslatot fog tenni az egyösszegű végtörlesztés részletkérdéseiben. Mindenki azt szeretné, ha az ősz folyamán már életbe léphetne a törvény – mondta Szijjártó Péter kedd reggel a TV2 Mokka című műsorának a vendégeként. Az M1 Ma reggel című műsorában a miniszterelnök szóvivője arról beszélt, hogy a végtörlesztés lehetősége fellendítheti a forinthitelezést is.


Dátum: 2011-09-13 12:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=170077
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:54:10.246255, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Szijjártó Péter a Tv2 Mokka című műsorában

A Bankszövetség álláspontjával kapcsolatban a miniszterelnök szóvivője úgy fogalmazott: kicsit elhamarkodott a bankszövetség állásfoglalása, hiszen pénzügyileg tartható a javaslat, mindamellett, hogy a bankok sem gondolhatják komolyan azt, hogy minden kockázatot az ügyfeleknek kell viselniük. Éppen ezért a kormány javaslata a tehermegosztáson alapul, hiszen az emberek döntő többsége 150-160 forintos árfolyamon vette fel svájci frankalapú hitelét, így 180 forintig az ügyfelek, felette a bankok viselik a kockázatokat - fogalmazott.

A szóvivő ezzel összefüggésben megjegyezte: erkölcsileg ez így helyes. Ezzel az intézkedéssel nagyobb lesz a kereslet a forinthitelek iránt, hiszen az emberek többsége csak forinthitellel tudja kiváltani devizakölcsönét – válaszolta Szijjártó arra a felvetésre, hogy miért nem tették kötelezővé a pénzintézetek számára a forinthitel-folyósítást.

Az államadósság legutóbbi csökkentéséről szóló bejelentést érintő kérdésre válaszolva a szóvivő elmondta: az államadósságban is túl magas a devizaarány, ugyanis átalakult a szerkezete, akárcsak a háztartások hitelállományában. Ha ezeket az adósságokat csökkenteni tudjuk, akkor az ország kitettsége is csökken. „Ha az alaptörvényben rögzített 50 százalék alá tudjuk csökkenteni, az óriási gazdaságpolitikai dimenziókat nyit hazánk előtt” – szögezte le Szijjártó.

Az uzsorakamatokról a szóvivő kifejtette: miután a kormány javaslatát a parlament elfogadja, természetesen továbbra is mindenki adhat gyorshitelt, de maximum 30 százalékos THM-mel.

Szijjártó Péter szerint több százezer devizahiteles élhet a 180 forintos svájcifrank-árfolyamon rögzített végtörlesztés lehetőségével. A miniszterelnöki szóvivő erről az M1 Ma reggel című műsorában beszélt kedden reggel. Szijjártó szerint a végtörlesztés lehetősége megindíthatja a pangó hitelpiacot is, sok új forinthitelt helyeznek majd ki, mert a devizahitelesek nagy része csak egy másik hitelből tudná visszafizetni a fennálló devizahitelét.

Szijjártó Péter kedden a vele készült interjúban arról is beszélt, hogy a többi közép-európai országban még a kezdetekkor gátat szabtak a devizahitelezésnek, ez Magyarországon pedig nem történt meg, és meg fogják vizsgálni, hogy kik a felelősek ezért. Szijjártó szerint a felelősek megtalálása a szintén hétfőn bejelentett országvédelmi akcióterv legfontosabb eleme.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1427, 'source_type': 'media', 'source_id': 7572, 'target_type': 'article', 'target_id': 111112, 'relation_type': 'describes'}