Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szijjártó: Ez már nem egy következmények nélküli ország

A miniszterelnök szóvivője szerint Gyurcsány Ferenc jól láthatóan nem tudja elfogadni, hogy - ellentétben az ő időszakukkal - Magyarország már nem egy következmények nélküli ország. A kormány még nem foglalkozott Kertész Ákos Kossuth-díjának sorsával, de - mint azt a miniszterelnök szóvivője közölte - remélik, hogy az író bocsánatot kér.


Dátum: 2011-09-13 16:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=171229
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:59:48.133974, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szijjártó Péter a volt miniszterelnök hétfői parlamenti beszédét firtató újságírói kérdésre válaszolva kedden azt mondta: meg kell nézni, hogy hány, a szocialisták időszaka alatti vezető politikust, kormánytisztviselőt vittek el azóta előzetes letartóztatásba, lettek vádlottak, gyanúsítottak. A volt miniszterelnöknek hozzá kell szoknia ahhoz, hogy "akármilyen magas politikai lovon is ül valaki", a törvények rá ugyanúgy vonatkoznak, mint bármely más magyar emberre - fogalmazott Orbán Viktor kormányfő szóvivője.

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök mentelmi jogát az Országgyűlés hétfő késő este függesztette fel, amit az ügyészség azért kezdeményezett, hogy hivatali visszaélés gyanúsítottjaként hallgassa ki a szocialista politikust a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben. A szavazás előtt elmondott beszédében Gyurcsány Ferenc politikai leszámolásnak minősítette az ellene indult eljárást. Azt mondta: az ügyészség valótlant állít, hazudik, gyanúsításának egyetlen szava sem helytálló.

Szijjártó Péter kedden újságírói kérdésre válaszolva felidézte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkárának hétfői, az Országgyűlésben elmondott szavait. Halász János egy interpellációra adott válaszában úgy fogalmazott: Kertész Ákosnak bocsánatot kell kérnie az augusztus végén az Amerikai Népszavában megjelent nyílt levelében írtak miatt, s "amennyiben nem kér bocsánatot, a kormány szemében méltatlanná válik a Kossuth-díjra". A miniszterelnök szóvivője azt mondta: "reméljük, hogy ez a bocsánatkérés meg fog születni". A kitüntető cím adományozásáról szóló törvény szövege szerint a kormány előterjesztésére a köztársasági elnök vonhatja vissza a Kossuth-díjat attól, "aki arra érdemtelenné vált".

Kapcsolódó elemek