Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nézőpont: ismét meglenne a kétharmad

Most vasárnap a Fidesz-KDNP a leadott szavazatok 59 százalékával továbbra is őrzi több, mint háromszoros előnyét az ellenzéki pártokkal szemben, ami biztosítja kétharmados többségét a törvényhozásban - írja a Nincs alternatíva című elemzésében a Nézőpont Intézet.


Dátum: 2011-09-14 11:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=171271
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:00:01.714508, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hazai demokrácia elmúlt húsz évéből aligha emlékezhetünk olyan parlamenti ciklusra, amikor a kormánytöbbség a negyedik országgyűlési ülésszakig meg tudta tartani előnyét politika ellenfeleivel szemben. Most vasárnap a Fidesz-KDNP a leadott szavazatok 59 százalékával továbbra is őrzi több, mint háromszoros előnyét az ellenzéki pártokkal szemben, ami biztosítja kétharmados többségét a törvényhozásban.

A szocialisták elvesztették biztos második helyüket, hiszen az aktív szavazók potenciális pártpreferenciájában 15 százalékon, míg a Jobbik 18 százalékon áll. Az MSZP legsúlyosabb problémája, hogy ismét belső konfliktusaival szerepel majd a politikai napirenden, hiszen Gyurcsány Ferenc mentelmi ügyével kapcsolatban a volt miniszterelnök személyével kell foglalkozniuk. Az LMP támogatottsága messze elmarad lehetőségeitől, továbbra is a bejutási küszöb szélén táncoló párt. Ennek hátterében a szövetségesi stratégia bizonytalansága, a szervezet gyengesége és a parlament nyári szünetében a „frakciópárt” korlátozott megjelenési lehetőségei állnak. Ez szolgálhat magyarázatként arra, hogy a Lehet Más a Politika most vasárnap az aktív szavazók 5 százalékának támogatását élvezhetné. Miközben a kormánypártokat az összes megkérdezett 41 százaléka támogatja, az ellenzéki pártok a kormányzati kompetenciába vetett magas bizalom miatt nem tudták növelni társadalmi beágyazottságukat. A Jobbikot a magyarok 10, a Magyar Szocialista Pártot 9, az LMP-t pedig 3 százaléka támogatja.

Kapcsolódó elemek