Időközi választás lesz a II. kerületben november 13-án
November 13-án időközi országgyűlési képviselő-választást tartanak a budapesti 2-es számú egyéni választókerületben az Országos Választási Bizottság (OVB) szerdai döntése értelmében.
Dátum: 2011-09-14 16:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=171292
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:00:10.005123, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az időközi parlamenti képviselő-választást azért kellett kiírni a fővárosi II. kerületben lévő 2-es számú választókerületére, mert az Országgyűlés Balsai Istvánt (Fidesz) alkotmánybíróvá választotta, és a két tisztség összeférhetetlen egymással. Balsai István június 30-án mondott le mandátumáról, szeptember 1-jei hatállyal. Érvénytelenség esetén a választás második fordulóját két héttel később, november 27-én tartják. A választás első fordulója akkor lesz érvényes, ha a szavazáson a választópolgárok több mint fele megjelenik, és a jelöltek egyike megszerzi az érvényes voksok több mint felét.
A mostani választásnál alkalmazhatják első alkalommal (az első forduló érvénytelensége esetén) azt az új szabályt, amely szerint a második fordulóban már nincs részvételi érvényességi küszöb. Ez azt jelenti, hogy akár egyetlen választó voksa is eldöntheti, melyik jelölt kapja a mandátumot. A korábbi szabályozás szerint a második forduló akkor lehetett érvényes és eredményes, ha a választópolgárok legalább negyede részt vett.