Aláírásra kész a horvát EU-csatlakozási szerződés
Elkészült, és így aláírásra megküldhető az uniós intézményeknek, illetve a tagállamoknak a horvát EU-csatlakozási szerződés szövege - közölte szerdán Brüsszelben a soros lengyel EU-elnökség.
Dátum: 2011-09-14 16:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=171293
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:00:10.441281, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A még 2005-ben megkezdett horvát csatlakozási tárgyalásokat ez év júniusának - és egyben a magyar EU-elnökségnek - az utolsó napján sikerült eredményesen lezárni. A lengyel elnökség így lényegében készen kapta a megállapodás politikai tartalmát, és a legutóbbi brüsszeli diplomáciai egyeztetésen sikerült is véglegesíteni a szerződés angol nyelvű szövegét. Ezután a hiteles fordítások elkészítése következik. A dokumentumot véleményeznie kell a legfőbb uniós végrehajtó testületnek, az Európai Bizottságnak, egyetértését kell hozzá adnia az Európai Parlamentnek, majd pedig az unió részéről a végleges és teljesen hivatalos igent a tagállami kormányokat képviselő Tanácsnak kell kimondania. A szerződést ezután a tervek szerint idén decemberben lehet aláírni Horvátországgal. Mindemellett azonban meg is kell erősítenie a dokumentumot mind a 27 tagállamnak, valamint Horvátországnak. A megerősítési (ratifikációs) eljárás minden tagállam saját jogrendje szerint - jellemző módon parlamenti jóváhagyással - történik. A szerződés tartalmazza a megerősítési folyamat lezárásának és a horvát csatlakozás hatályba lépésének a céldátumát, 2013. július elsejét. A tényleges csatlakozásig a 27-ek szoros figyelemmel fogják kísérni, miként teljesíti Zágráb a csatlakozási szerződésben vállalt kötelezettségeit.