Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Frankensteinék a spájzban

Lelepleződött a biotechnológiai ipart világszerte uraló multinacionális cégek által terjesztett hazugság, miszerint a génmódosított növényeknél, így például a kukoricánál használt méreganyag nem kerül be az emberi szervezetbe a táplálkozáskor. Bekerül. Sőt a véráramban köt ki.


Dátum: 2011-09-15 09:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=171314
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:00:20.399476, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hazudtak a géniparhoz elszegődött tudósok a kormányoknak, a tudomány világának, a génmódosítottnak nevezett mérgezett vetőmagot földjeikbe vető gazdáknak, és nem utolsósorban hazudtak az embereknek is. Egy kanadai egyetemi kórház kutatói a várandós anyák 93 százalékának vérében találták meg a genetikailag módosított növények által termelt mérgező anyagot.

A növényvilágunkban Frankensteinként működő tudósok nem a hagyományos, évszázadokra visszanyúló növénynemesítés hagyományait követik, amikor megváltoztatják egy-egy növény génszerkezetét. A legfrissebb kanadai kutatási eredmény azt mutatja, hogy a génmódosított növények által termelt mérgező anyagok bekerülnek a táplálékláncba, hiszen ott vannak az elfogyasztott tejben, tojásban, húsban. Időzített „biológiai fegyvert” áramoltatunk a szervezetünkben, azt sem tudva, milyen káros hatással kell számolnunk. Hiába tiltakoztak zöldszervezetek józanabb, az erkölcs talaján működő tudósok intelmeire hivatkozva, hiába bizonyította – többek között – egy magyar kutató is patkánykísérleteivel a génmódosított burgonya káros hatását, a döntéshozó európai fórumokon süket fülekre találtak.

Kapcsolódó elemek