Eredményes elszámoltatás - visszaszerzett milliárdok
Az elszámoltatás eredményeként eddig 30,5 milliárd forintot sikerült megtakarítani a költségvetés számára – hangzott el Budai Gyula kormánybiztos csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2011-09-15 10:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=171319
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:00:22.725792, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Budai közölte: az elszámoltatás olyan szakaszába érkezett, amikor már nemcsak a politikai felelősség állapítható meg, hanem kézzelfogható gazdasági eredményeket is hoz. Az elmúlt néhány hónapban az elszámoltatás eredményeként közel 30,5 milliárd forint maradt az államkasszában. Ennyit sikerült az adófizetők pénzéből megspórolni – jegyezte meg. Az elszámoltatási kormánybiztos tájékoztatása szerint ez az összeg az Ominvest, az IKR Zrt és a péti Nitrogénművek vizsgálata során keletkezett.
Az Omninvest vakcinagyártót érintő vizsgálat megállapította, hogy a cég korábban 2 milliárd forint állami támogatást kapott, melyet nem a támogatási szerződésnek megfelelően használt fel. A KEHI-vel lefolytatott közös vizsgálat eredményeként a társaság ezt az összeget, kamataival együtt az állami költségvetésbe visszajuttatta. Így ezen vizsgálat eredményeképpen 2,5 milliárd forinttal nőtt az állami büdzsé bevétele – tette hozzá Budai Gyula.
Az IKR Zrt. közel 6,2 milliárd forintnyi hitelt kapott kereskedelmi bankoktól 80 százalékos állami garanciavállalással. A Zrt.-t érintő vizsgálat után olyan intézkedések történtek, mely eredményeképpen a garancia által érintett összeg nem került lehívásra a kereskedelmi bankok által, így megmaradt az az 5 milliárd forint magyar költségvetésben, amely esetlegesen a kezességi szerződésben foglaltak miatt ki kellett volna fizetni – fejtette ki a kormánybiztos. A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy erre az intézkedésre azért volt szükség, mert információk szerint az IKR Zrt. csődközeli helyzetbe került.
Az Omninvest vakcinagyártót érintő vizsgálat megállapította, hogy a cég korábban 2 milliárd forint állami támogatást kapott, melyet nem a támogatási szerződésnek megfelelően használt fel. A KEHI-vel lefolytatott közös vizsgálat eredményeként a társaság ezt az összeget, kamataival együtt az állami költségvetésbe visszajuttatta. Így ezen vizsgálat eredményeképpen 2,5 milliárd forinttal nőtt az állami büdzsé bevétele – tette hozzá Budai Gyula.
Az IKR Zrt. közel 6,2 milliárd forintnyi hitelt kapott kereskedelmi bankoktól 80 százalékos állami garanciavállalással. A Zrt.-t érintő vizsgálat után olyan intézkedések történtek, mely eredményeképpen a garancia által érintett összeg nem került lehívásra a kereskedelmi bankok által, így megmaradt az az 5 milliárd forint magyar költségvetésben, amely esetlegesen a kezességi szerződésben foglaltak miatt ki kellett volna fizetni – fejtette ki a kormánybiztos. A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy erre az intézkedésre azért volt szükség, mert információk szerint az IKR Zrt. csődközeli helyzetbe került.
Budai Gyula a legnagyobb sikernek a péti Nitrogénműveket érintő vizsgálatot tartja. A vállalat forgóeszköz-kölcsönként egy 2009-es kormányhatározat révén 10 milliárd forintot kapott száz százalékos állami garanciavállalással, illetőleg beruházási kölcsönként 52 millió eurót 80 százalékos állami garanciavállalással. A Magyar Fejlesztési Bankkal közösen végzett vizsgálat hatására a péti Nitrogénművek előtörlesztés gyanánt visszafizette mind a 10 milliárd forintot, mind az 52 millió eurót. Ez több mind 23 milliárd forint, mely befolyt a Magyar Fejlesztési Bankhoz – jegyezte meg Budai Gyula. Emlékeztetett arra is, hogy a cég úgy kapott 52 millió euró, továbbá 10 milliárd forint kölcsönt állami garanciával, hogy semmilyen fedezetet nem biztosított az állam javára. Az a tény, hogy a péti Nitrogénművel előtörlesztés gyanánt több mint 23 milliárdot visszafizetett, azt vélelmezi, hogy nem is volt szüksége a cégnek erre a hitelre – fogalmazott a kormánybiztos. A nagyösszegű törlesztésre való tekintettel a Magyar Fejlesztési Bank pénzmosás gyanújával a hatóságokhoz fordult – tette hozzá. "Innentől kezdve különböző hatóságoknak kell vizsgálni, hogy a péti Nitrogénművek Zrt. miből teremtett elő hirtelen 23,5 milliárd forintot" – jegyzete meg a politikus. Budai bejelentette azt is, mivel a péti Nitrogénművek ügye több kérdést is felvet, ezért a parlamenti vizsgálóbizottsághoz fordult, és a jövő kedden meg is kezdődnek a meghallgatások.
A kormánybiztos kiemelte: ezen három vizsgálat eredményeképpen 30,5 milliárd forint megtakarítást sikerült elérni, illetve ilyen nagyságú összeget takarítottak meg a magyar költségvetés számára. Budai Gyula emlékeztetett: a hírek eddig arról szóltak, hogy az elszámoltatás politikai felelősség megállapítására törekszik. A politikus szerint az elszámoltatás legfontosabb része – a politikai felelősség megállapítása mellett – az, hogy az előző kormányzat által elkövetett különböző tranzakciók, kevésbé megalapozott szerződések megkötéséből származó állami forintokat hogyan lehet visszaszerezni a költségvetés számára. Mindhárom említett esetben az előző, szocialista kormány kötött szerződést – hívta fel a figyelmet Budai Gyula. Az elszámoltatási kormánybiztos leszögezte: az elszámoltatás az elkövetkező időszakban is a politikai felelősség megállapításának irányába fog haladni, de sikerességét az igazolja, hogy milyen nagyságú összegeket sikerül a költségvetés részére visszaszerezni. Ez a jelentős nagyságú, több mint 30,5 milliárd forintnyi összeg mindenképpen megnyugvást kell, hogy adjon az adófizető állampolgároknak, hogy az elszámoltatás jó irányba halad – fogalmazott Budai Gyula. Gyanús szerződések az egészségügyben A csütörtöki Magyar Nemzet gyanús szerződésekről ír az egészségügyben. Az erre vonatkozó kérdésre válaszolva Budai Gyula elmondta, az elmúlt időszakban átfogó vizsgálatot folytatott le a különböző egészségügyi szervezetek által kötött megbízási szerződések tekintetében. Ennek az eredményeképpen született meg az a büntetőfeljelentés ismeretlen tettes ellen, hűtlen kezelés bűntettében, amelyről a lap ír. Az ügy kulcsszereplője a kormánybiztos szerint Matejka Zsuzsanna, az egészségügyi tárca volt kabinetfőnöke, aki aláíróként igazolta az ügyben szereplő, különböző volt minisztereknek, illetve kiemelt megbízatásokban levő személyeknek a teljesítését. Én úgy gondolom, ez nem titok, itt Kárpáti Zsuzsannáról, Székely Tamásról, és Havas Szófiáról van szó ezekben az ügyekben – jegyezte meg.Budai Gyula bejelentette azt is, hogy Réthelyi Miklós minisztertől azt kérte, hogy az elvégzett vizsgálatok alapján az első körben szólítsa fel az érintetteket, hogy adják át azokat a teljesítési igazolásokat, „amelyeket mi nem találtunk meg, és amelyeket állítólag Havas Szófia szerint én tüntettem el". És ha ez nem létezik, akkor indítsák meg a polgári pereket a megbízási díjak visszaszerzésére – fűzte hozzá.
A kormánybiztos kiemelte: ezen három vizsgálat eredményeképpen 30,5 milliárd forint megtakarítást sikerült elérni, illetve ilyen nagyságú összeget takarítottak meg a magyar költségvetés számára. Budai Gyula emlékeztetett: a hírek eddig arról szóltak, hogy az elszámoltatás politikai felelősség megállapítására törekszik. A politikus szerint az elszámoltatás legfontosabb része – a politikai felelősség megállapítása mellett – az, hogy az előző kormányzat által elkövetett különböző tranzakciók, kevésbé megalapozott szerződések megkötéséből származó állami forintokat hogyan lehet visszaszerezni a költségvetés számára. Mindhárom említett esetben az előző, szocialista kormány kötött szerződést – hívta fel a figyelmet Budai Gyula.
Az elszámoltatási kormánybiztos leszögezte: az elszámoltatás az elkövetkező időszakban is a politikai felelősség megállapításának irányába fog haladni, de sikerességét az igazolja, hogy milyen nagyságú összegeket sikerül a költségvetés részére visszaszerezni. Ez a jelentős nagyságú, több mint 30,5 milliárd forintnyi összeg mindenképpen megnyugvást kell, hogy adjon az adófizető állampolgároknak, hogy az elszámoltatás jó irányba halad – fogalmazott Budai Gyula.
A csütörtöki Magyar Nemzet gyanús szerződésekről ír az egészségügyben. Az erre vonatkozó kérdésre válaszolva Budai Gyula elmondta, az elmúlt időszakban átfogó vizsgálatot folytatott le a különböző egészségügyi szervezetek által kötött megbízási szerződések tekintetében. Ennek az eredményeképpen született meg az a büntetőfeljelentés ismeretlen tettes ellen, hűtlen kezelés bűntettében, amelyről a lap ír. Az ügy kulcsszereplője a kormánybiztos szerint Matejka Zsuzsanna, az egészségügyi tárca volt kabinetfőnöke, aki aláíróként igazolta az ügyben szereplő, különböző volt minisztereknek, illetve kiemelt megbízatásokban levő személyeknek a teljesítését. Én úgy gondolom, ez nem titok, itt Kárpáti Zsuzsannáról, Székely Tamásról, és Havas Szófiáról van szó ezekben az ügyekben – jegyezte meg.
Budai Gyula bejelentette azt is, hogy Réthelyi Miklós minisztertől azt kérte, hogy az elvégzett vizsgálatok alapján az első körben szólítsa fel az érintetteket, hogy adják át azokat a teljesítési igazolásokat, „amelyeket mi nem találtunk meg, és amelyeket állítólag Havas Szófia szerint én tüntettem el". És ha ez nem létezik, akkor indítsák meg a polgári pereket a megbízási díjak visszaszerzésére – fűzte hozzá.