Szlovákia vontatómozdonya lesz a Magyarországon elmaradt beruházás
Lerakták a szlovákiai Peugeot-Citroen autógyár alapkövét kedden a szlovákiai Nagyszombatban (Trnava). A Szlovákiában legnagyobbnak számító zöldmezős külföldi beruházásnak köszönhetően 2006-tól évi 300 ezer gépkocsit gyártanak majd a szomszédos ország új autógyárában, ahol a német Volkswagen már évek óta igen jó eredményekkel dolgozik.
Dátum: 2003-06-17 13:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11755
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:26:14.735310, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az alapkőletételnél jelen volt Mikulás Dzurinda miniszterelnök, aki annak a reményének adott hangot, hogy a 710 millió eurós beruházás "Szlovákia vontatómozdonya lesz." Jean-Martin Folz a francia konszern "technológiai lehetőségeinek kirakataként" értelmezi a nagyon jelentős szlovákiai beruházást, s mint mondta: az építkezés egyszerűen elkerülhetetlen, mert a konszern jelenlegi kapacitásának kihasználtsága 117 százalékos.
A francia gyár szlovákiai telepítésének köszönhetően Pozsony és Nagyszombat térségében 3500 munkahely létesül, de közvetve mintegy hat-hétezer ember jut általa munkához. A Rudolf Schuster államfőnél is látogatást tett Jean-Martin Folz a találkozó után jelezte: a francia beruházók különféle szlovákiai alvállalkozókat vonnak be az építkezésbe, később pedig az autógyártásba is. Ezek nem csak a Nagyszombatban készülő középkategóriás járművekhez, hanem a cég Spanyolországban, Franciaországban és Nagy Britanniában készülő termékeihez is szállítanak majd különböző szerelvényeket.
***
Miért Szlovákia? - A magyar kormány totojázott...
Emlékezetes, a magyar Gazdasági Minisztérium egy helyettes államtitkára egy interjúban az InfoRádióban bevallotta, hogy a magyar kormány nem volt hajlandó igazodni a beruházni akaró tőkéscsoport döntési időpontjaihoz. Helyette tudatta a beruházókkal, hogy majd néhány nappal később fogja az egész ügyet tárgyalni a magyar kormány.
MTI - fidesz.hu