Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ki kell állnunk az idősek jogaiért és aktivitásuk erősítéséért!

A nyugdíjkorhatárhoz közeledő nők, valamint a női vállalkozók helyzetéről rendezett vitát az Európai Parlament szerdai strasbourgi plenáris ülésén. Járóka Lívia fideszes EP-képviselő, a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság frissen kinevezett elnöke, hozzászólásaiban az idősebb nők aktivitásának és a női vállalkozások indításának támogatását, valamint a többszörös diszkrimináció elleni fellépést sürgette.

Dátum: 2011-09-15 10:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=171321
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:00:23.672608, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kedden szavazta meg az Európai Parlament Bauer Edit szlovákiai magyar EP-képviselő jelentését a nyugdíjkorhatárhoz közeledő nők helyzetéről. Járóka Lívia, aki szeptember eleje óta a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság elnöki tisztjét is betölti, a szavazáshoz fűzött hozzászólásában emlékeztetett, hogy a válások magasabb aránya és a férfiak alacsonyabb várható élettartama következtében a nők jelentősen felülreprezentáltak a magukra maradt és elszegényedett idősek körében. "Az egészséges és aktív idősek ugyanakkor jelentős erőforrást képviselnek az egyre súlyosbodó demográfiai kihívásokkal szembeni küzdelemben, ezért a tagállamoknak mindent meg kell tenniük az őket kor és nem alapján egyszerre sújtó többszörös diszkrimináció ellen, valamint a fenntartható és egészséges munkahelyek kialakítása érdekében" - fogalmazott Járóka.

Az EP plenáris ülése szintén megtárgyalta Marina Yannakoudakis brit képviselőnő jelentését a női vállalkozók helyzetéről. Járóka Lívia hozzászólásában felhívta a figyelmet, hogy a roma nők számára rendkívül nehéz az önfoglalkoztatás és vállalkozások indítása, ezért sürgette a tagállamokat, hogy vizsgálják meg a roma nők önfoglalkoztatása előtt álló akadályokat, valamint hozzanak létre programokat a roma női vállalkozók és önálló vállalkozók elérhető, gyors és kis költséggel járó regisztrációjának lehetővé tétele érdekében.

Kapcsolódó elemek