A kelet-berlini felkelésre emlékeztek a németek
Johannes Rau német köztársasági elnök kedden Berlinben "a német szabadságtörekvések egyik nagy napjának" nevezte 1953. június 17-ét, a keletnémet népfelkelés napját, amelynek 50. évfordulójáról Németországban mindenütt megemlékeztek.
Dátum: 2003-06-17 14:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11757
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:26:15.330299, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rau a Szövetségi Gyűlés (Bundestag) és a Szövetségi Tanács (Bundesrat) együttes emlékülésén azt mondta, hogy a német történelemben oly sok nap van, amelyek vereségekkel, vagy tévedésekkel állnak összefüggésben. Június 17. külsőleg vereség volt, de nem volt tévedés. "Ezért mondhatjuk: június 17. azon napok egyike a német történelemben, amelyekre büszkék vagyunk" - közölte az államfő.
1953 júniusában a munkanormák megemelése miatt zendülések törtek ki Németország szovjet megszállási övezetében, a gazdasági jellegű követelések hamar politikaiakba csaptak át. A felkelés a kelet-berlini mintaépítkezésről, a Stalinallee-ról indult ki, de másutt is követték példájukat. A legújabb kutatások szerint 600-700 helyen körülbelül egymillió ember mozdult meg, amit a szovjet
páncélosok törtek le.
Rau adatai szerint több mint száz ember halt meg, húsz embert kivégeztek, 1954 januárjáig 1524 embert helyeztek vád alá és ítéltek el.
A keletnémet történetírásban 1953 júniusának eseményei az "ellenforradalmi" jelzőt kapták.
MTI - fidesz.hu