Gazda tagozat: megerősítették elnöki pozíciójában Font Sándort
Augusztus 20. és szeptember 1. között országszerte megtartották a Fidesz Gazda Tagozatának helyi szervezetei tisztújító közgyűléseiket. A legtöbb területi szervezetben az eddigi elnökök és alelnökök kaptak bizalmat és megerősítést. A Gazda Tagozat Országos Tanácsának ülésére 2011. szeptember 10-én került sor a Polgárok Házában. A tagozati közgyűlésen a küldöttek egyhangúan megerősítették elnöki pozíciójában Font Sándort, a Gazda Tagozat eddigi elnökét, országgyűlési képviselőt, a Mezőgazdasági Bizottság elnökét.
Dátum: 2011-09-15 18:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=171417
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:00:58.375225, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elnökség tagjai: Font Sándor elnök (Bács-Kiskun megye), Pécsi Józsefné (Borsod-Abaúj-Zemplén megye), Dr. Budai Gyula (Pest megye), Dr. Péter Mihály (Pest megye), Deák István (Zala megye), Kovács József (Heves megye), Dr. Lendvai Csaba (Hajdú-Bihar megye).
A Fidesz Országos Választmányába három főt delegáltak: Dr. Szabó Csaba (Borsod-Abaúj-Zemplén megye), Borbás Zsolt (Jász-Nagykun-Szolnok megye), Módos Imre (Hajdú-Bihar megye). Font Sándor a Gazda Tagozat elnöke megköszönte a tagság és az elnökség eddig végzett munkáját. Beszámolt a kampányban végzett feladatokról, azok végrehajtásáról és a nemzeti vidékstratégiai koncepció társadalmi vitájáról, melyet több vidéki nagyvárosban ismertetett a kormány nevében Dr. Ángyán József államtitkár.
10 évre szól az elképzelés, amelyet már sokak megismerhettek. Ez egy óriási kihívás, hisz nem volt még olyan kormány 1990 óta, amely vállalkozott volna egy ilyen koncepció tíz éves távlatokban való előretekintésére. Mindazok számára, akik érintettjei a magyar mezőgazdaságnak, az élelmiszer-gazdaságnak és az élelmiszer-kereskedelemnek, azok valamilyen szinten a kiszámíthatóságot is láthatják ebben a stratégiában. Abban vagyunk érdekeltek a sok kormányváltás, a többféle kormányzati szemlélet után, hogy ezeket az agrárstratégiáról vallott nézetkülönbségeket és változásokat, aminek következtében a szereplőknek állandó kihívásokkal kellett szembenézniük, - ezeket kiküszöbölve - valami kiszámíthatót, valami hosszabb távra szólót nyújtson ez a koncepció, tisztázva a felmerült kritikus kérdéseket - jelentette ki. Ennek a stratégiának az első, nagyon komoly része maga az alkotmány, amit az országgyűlés tavasszal vitatott meg. Itt olyan kérdésekhez nyúlt hozzá az országgyűlés, amelyeket az eddigi kormányzatok és az alkotmánykészítők nem tartottak fontosnak. A megszavazott alaptörvény értelmében - ezt már bizonyára mindenki tudja - a föld, a víz és az erdő az alkotmány értelmében a nemzeti vagyon része. Bízva abban, hogy ez a hosszú távú cél teljesül, és az érintettek egyszer talán azt is érezik majd, hogy megélhetnek a mezőgazdaságból, és nem a társadalom periferikus részeként számít mindenki, aki ma mezőgazdasággal foglalkozik - szögezte le. Kitért a közelmúlt eseményeire is és ismét hangsúlyozta, hogy Magyarország ellenzi a génmódosított növények termesztését, és elkötelezett a GMO-mentes politika mellett. Az átgondolatlan cukorgyárak privatizációjának kivizsgálására megalakult „A cukorgyárak privatizációját, valamint Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozása óta a közösségi cukorreformok során képviselt magyar álláspontot értékelő, és annak itthoni következményeit feltáró vizsgálóbizottság” társelnökeként elmondta, hogy a 16 tagú testület a jövőben hetente ülésezik, és 180 napon belül jelentést készít. A Gazda Tagozat Országos Tanácsa határozatot hozott, melyben kezdeményezi, hogy a Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény szellemiségének megfelelően állítsák helyre a helyi birtokhasznosítási bizottságok szervezeti rendszerét és jogkörét, gondoskodjanak arról, hogy tagjaik sorába felkészült, a helyi viszonyokat jól ismerő, feddhetetlen emberek léphessenek, különös tekintettel arra, hogy 2011-ben több mint 71 000ha, 2012-ben pedig 340 000 ha állami földterület értékesítését vagy haszonbérbe adását kell korrekt módon lebonyolítani.Az elnökség tagjai: Font Sándor elnök (Bács-Kiskun megye), Pécsi Józsefné (Borsod-Abaúj-Zemplén megye), Dr. Budai Gyula (Pest megye), Dr. Péter Mihály (Pest megye), Deák István (Zala megye), Kovács József (Heves megye), Dr. Lendvai Csaba (Hajdú-Bihar megye).
A Fidesz Országos Választmányába három főt delegáltak: Dr. Szabó Csaba (Borsod-Abaúj-Zemplén megye), Borbás Zsolt (Jász-Nagykun-Szolnok megye), Módos Imre (Hajdú-Bihar megye). Font Sándor a Gazda Tagozat elnöke megköszönte a tagság és az elnökség eddig végzett munkáját. Beszámolt a kampányban végzett feladatokról, azok végrehajtásáról és a nemzeti vidékstratégiai koncepció társadalmi vitájáról, melyet több vidéki nagyvárosban ismertetett a kormány nevében Dr. Ángyán József államtitkár.
10 évre szól az elképzelés, amelyet már sokak megismerhettek. Ez egy óriási kihívás, hisz nem volt még olyan kormány 1990 óta, amely vállalkozott volna egy ilyen koncepció tíz éves távlatokban való előretekintésére. Mindazok számára, akik érintettjei a magyar mezőgazdaságnak, az élelmiszer-gazdaságnak és az élelmiszer-kereskedelemnek, azok valamilyen szinten a kiszámíthatóságot is láthatják ebben a stratégiában. Abban vagyunk érdekeltek a sok kormányváltás, a többféle kormányzati szemlélet után, hogy ezeket az agrárstratégiáról vallott nézetkülönbségeket és változásokat, aminek következtében a szereplőknek állandó kihívásokkal kellett szembenézniük, - ezeket kiküszöbölve - valami kiszámíthatót, valami hosszabb távra szólót nyújtson ez a koncepció, tisztázva a felmerült kritikus kérdéseket - jelentette ki.
Ennek a stratégiának az első, nagyon komoly része maga az alkotmány, amit az országgyűlés tavasszal vitatott meg. Itt olyan kérdésekhez nyúlt hozzá az országgyűlés, amelyeket az eddigi kormányzatok és az alkotmánykészítők nem tartottak fontosnak. A megszavazott alaptörvény értelmében - ezt már bizonyára mindenki tudja - a föld, a víz és az erdő az alkotmány értelmében a nemzeti vagyon része. Bízva abban, hogy ez a hosszú távú cél teljesül, és az érintettek egyszer talán azt is érezik majd, hogy megélhetnek a mezőgazdaságból, és nem a társadalom periferikus részeként számít mindenki, aki ma mezőgazdasággal foglalkozik - szögezte le.
Kitért a közelmúlt eseményeire is és ismét hangsúlyozta, hogy Magyarország ellenzi a génmódosított növények termesztését, és elkötelezett a GMO-mentes politika mellett. Az átgondolatlan cukorgyárak privatizációjának kivizsgálására megalakult „A cukorgyárak privatizációját, valamint Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozása óta a közösségi cukorreformok során képviselt magyar álláspontot értékelő, és annak itthoni következményeit feltáró vizsgálóbizottság” társelnökeként elmondta, hogy a 16 tagú testület a jövőben hetente ülésezik, és 180 napon belül jelentést készít.
A Gazda Tagozat Országos Tanácsa határozatot hozott, melyben kezdeményezi, hogy a Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény szellemiségének megfelelően állítsák helyre a helyi birtokhasznosítási bizottságok szervezeti rendszerét és jogkörét, gondoskodjanak arról, hogy tagjaik sorába felkészült, a helyi viszonyokat jól ismerő, feddhetetlen emberek léphessenek, különös tekintettel arra, hogy 2011-ben több mint 71 000ha, 2012-ben pedig 340 000 ha állami földterület értékesítését vagy haszonbérbe adását kell korrekt módon lebonyolítani.