Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Paks: újakra cserélik a kazettákat

Az erősen szennyezett kazettákat tisztítás helyett új fűtőanyagra cserélik a Paksi Atomerőmű 1-es blokkjának hamarosan elkezdődő nagy karbantartása során - közölte kedden Kovács József, az erőmű üzemviteli igazgatója Pakson az erőmű sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2003-06-17 14:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11758
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:26:15.633137, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A négyévenként sorra kerülő művelet június 28-án kezdődik az 1-es blokkon és két hónapot vesz igénybe.

Kováts Balázs kommunikációs vezető ezzel kapcsolatban elmondta: a nagy karbantartások alkalmával teljesen kiürítik a reaktort és a negyedik éve használatban lévő kazettákat újakra cserélik.

A többit - amelyeket az éves karbantartások során cseréltek és normál esetben vissza kellene rakni - most egy hidraulikus ellenállásmérő rendszerrel egyenként megvizsgálják, hogy megfelelnek-e a kritériumnak.

Amennyiben a fűtőelem olyan mértékű szennyezettséget mutat, amely teljesítménycsökkenést okozhatna a reaktor működésében, az eddigi gyakorlattól eltérően nem teszik vissza, hanem friss fűtőanyag kerül a helyébe - közölte.

Mint ismert, a 2-es blokkban áprilisban bekövetkezett üzemzavar az éves karbantartáskor kiszűrt, lerakodással szennyezett kazetták tisztításának a következménye volt.

Kováts Balázs tájékoztatása szerint várhatóan szerdán érkezik Paksra a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség 11 fős delegációja, hogy tájékozódjon az üzemzavar körülményeiről.

A kommunikációs vezető beszámolt arról: folytatódik a sérült kazettákról készített videofelvétel értékelése.

A felvételt átadják a helyreállítás feladataira pályázó két cégnek, az orosz Tvel és a Framatome ANP (FANP) francia-német konzorciumnak, hogy a meghosszabbított határidőig felhasználhassák koncepciójuk kidolgozásához, illetve módosításához.

Az eredetileg június 12-ére kitűzött határidőt az FANP kérésére hosszabbították meg két héttel.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek